Hárman a tévés tehetségkutatóban
2016-12-20 - Három diák jutott be a "Fölszállott a páva" tehetségkutató műsorba a százhalombattai Eötvös iskolából: Násztor Eszter, Bíró Norbert és Körömi Máté. Mindannyian hetedikesek, és a kéttannyelvű csoport remek tanulói.
Mindhármójukról elmondható, hogy már gyermekkorukban, a családban megkapták az indíttatást, a népi kultúra és a kulturális hagyományok iránti tiszteletet, érdeklődést. Eszter édesanyja, Násztorné Réczey Éva számos énekes tanítványt versenyeztet különféle versenyeken, növendékei álandó résztvevői az iskolai és városi ünnepségeknek. Norbi kiváló zenei érzéket örökölt nagyapjától és bátyja nyomdokán járva kapott kedvet a néptánchoz. Máté már apró gyermekként látta szüleit a Forrásban táncolni, édesanyja a népdaléneklésben is jeleskedett. A támogató szülői háttérhez párosult Szigetvári Józsefnek, a Forrás Néptáncegyüttesnek és a tordasi művészeti iskola tanárainak az áldozatos munkája, valamint profizmusa, így történhetett, hogy december 9-én a Fölszállott a páva középdöntőjében szurkolhattunk a három fiatalért.

A zsűri szép szavakkal méltatta a százhalombattaiak produkcióját, és saját bevallása szerint érzelmi döntést hozott a továbbjutást illetően, amely a százhalombattai gyerekeknek ezúttal nem sikerült. "Érthetően csalódottak egy kicsit, de éppen a szenvedélyük és az elkötelezettségük fogja őket majd egyszer győztessé tenni" – mondta róluk tanáruk, Lefkánics Szilárdné, aki beszámolt a Hírtükörnek sikereikről.