Az ünnepelt és felesége, Ilona, lakótelepi lakásukban fogadták az önkormányzati delegációt. Bár a szépkorú házigazda kőművesként dolgozott, mindenkit meglepett választékos és költői beszédstílusával, de annál is inkább megindítóan szép gondolataival. Amikor pedig könnyes arccal, rögtönzött versben köszönte meg a feleségének a vele töltött 63 évet, a látogatók többsége szintén a zsebkendőjéért nyúlt.

Horváth Lajos 1926. november 7-én született szegény sorsú parasztcsaládban. Édesapja gyakran mondta neki: "Lajcsi fiam, nehéz becsületes módon élni, de jó." "Csodálatos érzés", hogy be tudta tartani az atyai tanácsot, de nem csak ő, hanem az egész családja, lánya, fia, négy unokája is.  

A kilencven éves férfi fiatalon került a katonasághoz, a jugoszláv határt őrizte a hidegháború éveiben. Előfordult, hogy három napig nem húzhatta le a cipőjét, nem látta a feleségét, de olyan is, hogy lovas járőrözés közben lelőtték a társát. 1956 őszén egy laktanya állt az irányítása alatt, amelyet körbevettek az oroszok. Háromszáz ember életét mentette meg azzal, hogy a fegyverletétel mellett döntött. Helytállását sem akkor, sem azóta nem köszönték meg neki. Decemberben leszerelték, és vagonkocsiban költöztették ki a szolgálati lakásból feleségével meg két és fél éves lányával. Nagy boldogság volt számára, amikor szakmunkásvizsgát szerzett, mert megbecsült kőművesként mindig "vastag borítékot" vihetett haza a mindvégig egykeresős családnak. Saját kezével épített otthont maguknak, majd a gyerekeinek is.

Huszonhét évesen érkezett "élete legszebb állomására", amikor még katonatisztként, egy Országház előtti ünnepségen megismerte a népitáncos Ilonát. A házaspár huszonhét évig lakott az érdi családi házban, onnan költöztek 2001-ben ide, Százhalombattára. A háromszobás lakásba magukhoz vették Lajos bácsi édesanyját is, aki 103 éves korában halt meg.

Az idős férfi mindig kíváncsi volt az új dolgokra, nem szeretett lemaradni. Autodidakta módon tanult meg írógépen írni és szintetizátoron zenélni. Folyamatosan bővíti géppel írt, fotókkal illusztrált élet- és családtörténetét, illetve csillagászati ismereteit tartalmazó, "Képes világegyetem" című albumát. Saját kötésű verseskönyvében hetvennyolc költemény olvasható, amelyek legnagyobb részt szeretteiről szólnak. "Családunk, unokáink éltetnek, táplálják öreg napjainkat. A lelki harmóniánk fontos pillérei ők."

Lajos bácsi szerint a hosszú életben nincs különösebb titok, főként genetika dolga. Neki a nagymamája is 96 évesen hunyt el. Azért az édesanyja tanácsát mindig szem előtt tartotta: azt kell enni, ami jól esik, mert azt kívánja a szervezet. Úgy véli, bár sok megpróbáltatást is hozott az életük, mindig mindent megtettek azért, hogy jól érezzék magukat.