Naponta álmok születnek
2016-11-14 - Sok könny és sok mosoly - ez jellemezte a Sérültekért Alapítvány fennállásának huszonötödik évfordulójára rendezett ünnepséget november 11-én a százhalombattai Gátőrházban.
A máskor kézműves foglalkozásoknak, meghitt beszélgetéseknek otthont adó hangár zsúfolásig megtelt hozzátartozókkal, vendégekkel. Ez az a hely a civil szervezetnél, ahonnan vándorútra lehet indulni, és ahová élményekkel feltöltődve lehet visszatérni – hangzott el az egyik köszöntőben. Izgalmas dolgok történnek ezen a "szigeten". Nagy-nagy akarattal, motivációval, lelkesedéssel és elhivatottsággal teli szakemberek és segítők tesznek azért nap, mint nap, hogy a tanköteles koron túli, fogyatékkal élő emberek hétköznapjait tartalmas programokkal töltsék meg, segítsék társadalmi beilleszkedésüket.  

Az ünnepségen Baranyi Pálné alapító elevenítette fel a kezdeti lépéseket, az elmúlt huszonöt év jelentősebb állomásait. Annak idején, az első szabadon választott képviselő-testület tagjaként első évi tiszteletdíjából – százezer forintból – alapította meg a civil szervezetet. Kiemelte Cseh Kornélné szerepét, aki megálmodta az alapítványt és nagy elszántsággal dolgozott a létrejöttéért. Sok nehézséggel kellett megküzdeniük, de nagy kitartással munkálkodtak azon, hogy a sérült emberek megmutathassák a bennük rejlő értékeket.

A jubileumi ünnepségen előadást tartott a Felhőjárók Mozdulatszínház Szélpál Stefi és Rédli Éva vezetésével, valamint a Tulipánfa furulyacsoport Véghelyi Zsuzsanna irányításával.

A civil szervezetnél az elmúlt negyed században megsokszorozódtak a tevékenységek és a teendők – mondta Czuppon Gabriella intézményvezető. Az alapítvány egyre több helyi és országos rendezvényen vesz részt, a kézműves termékek előállításáról a szolgáltatásokra helyeződött át a hangsúly. A bedolgozó munkák mellett játszóházi és érzékenyítő foglalkozásokat szerveznek. Kiemelte: munkatársai elkötelezettek, érzékenyek, empatikusak, kreatívak és rugalmasan reagálnak a kihívásokra, változásokra.  

Ahhoz, hogy az itt végzett munka eredményes legyen, szükségesek az egyéni kötődések és kapcsolatok, az egymást támogató csoportok, a hittel és lelkesedéssel teli emberek, akik most összegyűltek ünnepelni – hangzott el Komlós Péter kuratóriumi elnöktől.
Szélpál Stefi úgy fogalmazott: csodákat élhet át, aki a fogyatékkal élő, mégis nagyszerű, őszinte és tiszta szívű emberekkel dolgozik. "Erősítsük magunkban az elfogadást, hiszen itt naponta álmok születnek és valósulnak meg, amelyeknek részesei lehetünk."