A József Attila-díja költő és tanár hiánypótló művet hozott létre: az igény az iskolai ünnepségek megújítására egyidős az iskolai ünnepségekkel. Bár mostanában sokat és látványosan frissült, gazdagodott a repertoár: az iskolai együttes fellépésétől, a híressé lett egykori diák szerepeltetésén át, egyre több kortárs szerzemény is helyet kapott a szokásos szertartásokon. Mindehhez most több, mint három tucatnyi, iskolához kapcsolódó verssel járul hozzá Lackfi János.

A nyitó vers természetesen az "Évnyitó", amiben a költő tovább gondolja a közhelyessé tépázott metaforát, miszerint "iskolánk egy nagy hajó", amelynek "vitorlája a tudás", utasai az évek óta változatlan hullámzásban ringatózó "szellemalakok". Lackfi szívesen dolgozik hozott anyagból. Mindannyiunk számára ismerősen csengő szófordulatokat és beszólásokat rakva egymás mellé építette fel például a "Tanári áriát".

Persze az iskolában nem csak tanórák zajlanak, hanem bálok, randevúk, "szívszaggató szerelmi sztorik", anyák- és apáknapi ünnepségek, "Egy jó szokás" és egy "Körbetánc" és persze "baromi búbánatos ballagás". Az eminensek mellett verset kapnak a lógósok, a bunyósok és a drogosok is.

A kötet második fele ugyan némiképp eltávolodik az iskolai hétköznapoktól, de marad gyerekvilágon belül. Ami nem mindig "Hintajáték" és "Cybervégtelen", mert néha veszély és szeszély, és beteg a nagymama, máskor meg jön a "Rubeóla-vadkan" vagy a "Manduladal". A versek megszólítanak kis és nagy iskolást és az iskolán túli korosztályt is. A jellemzően páros rímek szegélyezte, ritmizáló sorok megkönnyítik a befogadást, szórakoztató keretet adnak a nehezebb témákhoz is, élvezetessé teszik az olvasást vagy a hallgatást, ha akad szülő, aki szívesen ötvözi a kellemest a hasznossal.

Molnár Jacqueline szövegekkel harmonizáló, különleges kollázsai teszik teljessé a Móra Könyvkiadó 2016-os kiadványát.