Triatlon - Az eddigi legjobb
2016-08-30 - Eddigi legeredményesebb versenyidényén van túl a Százhalombattai VUK SE triatlonszakosztálya. Az újonc és a gyermek leánycsapat is harmadik helyet szerzett az év fő rendezvényén, a Pest megyei regionális döntőn.
"Az egész csapat megdolgozott a sikerekért – nyilatkozta Kelemen Viktor szakosztályvezető. A felkészülés zökkenőmentesen zajlott a város támogatásának, egyéb támogatóink segítségének és a legfontosabb segítőknek, a szülőknek köszönhetően. A sportolók becsületesen végezték a dolgukat a munkás hétköznapokon, az edzőtáborokban, és tudásuk legjavát adták a versenyeken. Versenyeink idén is nagy népszerűségnek örvendtek, nagy létszámú rendezvényeket bonyolítottunk."

A sikerek legjavát egy versenyző, Soós Dorka érte el, aki nem hiányzott egyetlen versenyről, sőt, edzésről sem, és edzője szerint minden feladatot száz százalékosan hajtott végre. Eredményeinek köszönhetően tagja lett a triatlon Heraklész utánpótlás-válogatottnak.

Az első osztályos kora óta kitűnő tanuló versenyző sportpályafutását 6 éves korában úszással kezdte, majd 9 évesen kezdett el triatlonozni. Tavaly szeptemberben második lett a BSI ligetkör futóversenyen, egyéniben első, váltóban második helyen végzett az abonyi Fergeteg Duatlon Versenyen. Októberben első helyezést ért el az Országos Duatlon Diákolimpia Döntőjén, novemberben harmadik lett a Megyei Mezei Futó Diákolimpián, és csapatával megnyerte a 12 órás úszóversenyt. Decemberben második lett a városunkban rendezett aquatlon felkészülési versenyen. Idén januárban aranyjelvényes kitüntetést kapott az Országos Triatlon Szövetségtől. Februárban "Az Év Legjobb Utánpótlás Sportolója" egyéni lány – bronz fokozatot vette át a százhalombattai önkormányzattól. Márciusban duatlon nemzetközi versenyt nyert Abonyban, valamint országos ranglistaversenyt Balatonbogláron.  Mezei futásban országos hatodik lett a diákolimpián, és balesete ellenére harmadik helyen végzett a kaszói országos duatlonbajnokságon.  Májusban a dobogó középső fokára állhatott a Sport XXI. Aquatlon Pest Megyei Regionális Döntőn, Százhalombattán, harmadik lett a tiszaújvárosi triatlon ranglistaversenyen és ötödik a Sport XXI Aquatlon Országos Bajnokságon, Debrecenben. Júniusban megnyerte kategóriáját a fonyódi triatlon ranglistaversenyen, júliusban harmadik lett a tiszaújvárosi triatlon világkupa utánpótlásgáláján, harmadik helyet szerzett az aquatlon OB-n és másodikat a triatlon ranglistaversenyen, Balassagyarmaton. Augusztusban harmadikként végzett a Fadd-Domboriban rendezett triatlon utánpótlás OB-n. Triatlonban második, duatlonban harmadik a korosztályos ranglistán.

Kelemen Viktor kiemelte Soós Elek munkáját is, aki szülőként, a VUK alelnökeként, versenyzőként, szurkolóként, edzőként, csapatvezetőként és rendezőként is mindent megtett a szakosztály sikereiért. Az idei versenyszezonban is többször állhatott a dobogóra a duatlon és triatlon versenyeken, és mindkét szakágban az első öt között szerepel az országos ranglistán.

A szakosztály szeptemberben megkezdi az alapozást a remélhetőleg hasonlóan sikeres 2017-es idényre. Szeretettel várja a triatlonos palántákat az edzéseken. Érdeklődni, jelentkezni Kelemen Viktor szakosztályvezetőnél lehet a 70-411-3828-as számon.