Papírja van róla
2016-08-30 - Kilencvenedik születésnapját ünnepelte a százhalombattai Géczi Kálmánné augusztus 28-án. Még jó, hogy – amint mondja – papírja van róla, mert ránézésre senki sem hinné el neki. A postásnak is leesett az álla, amikor kiderült, neki szól a miniszterelnökség küldeménye.
A szépkorúak jubileumi jutalmazásáról és miniszterelnöki köszöntéséről 2008-ban született kormányrendelet. A 90., 95. és 100. életévüket betöltők életkorukkal megegyező összegű juttatást és a kormányfő által aláírt ünnepi okiratot kapnak. Az eljárást hivatalból indítja a miniszterelnökség, az okirat átadásáról pedig a jegyző gondoskodik. Százhalombattán többnyire a polgármester vagy az alpolgármester adja át az ünnepeltnek az önkormányzat jókívánságaival együtt.

Géczi Kálmánné Erzsikét Vezér Mihály polgármester köszöntötte fel Tavasz utcai otthonában. A korát valóban meghazudtoló hölgy fia és lánya társaságában várta a vendégeket. Mesélt az életéről és megmutatta gobeline gyűjteményét is.

1926-ban született a Szolnok megyei Jászkiséren egy öt gyermekes, szegény parasztcsalád legidősebb gyermekeként. Szülei 16, illetve 18 évesen kötöttek házasságot, hamar elhidegültek, az öt gyermeket a nagymamák nevelték fel, igen nehéz körülmények között. Erzsike már tizennégy évesen napszámba járt, mert szükség volt a keresetére. Ennivaló is alig jutott nekik a világháború alatt, amit fodrásztanulóként élt meg. Falujában három hónapig állomásoztak az orosz katonák, "ép kerítés sem maradt" – mondta ezekről az időkről.

Fiatal házasként Lőrincin, a Mátravidéki Erőmű lakótelepén telepedett le, ahol a férje cipészműhelyt nyitott. 1951-ben azonban a megélhetésüket és a lakásukat is elvette az állam, miután Rákosi Mátyás osztályidegennek minősítette az önálló kisiparosokat. Hogy lakást kapjanak, Erzsike néni belépett az erőműbe, ahol a "Nőket mindenhová!" pártdirektíva jegyében turbinagépésszé képezték ki. Lőrinciből Tiszaszederkénybe – akkor Leninváros, jelenleg Tiszaújváros -, onnan pedig Százhalombattára vezetett a közben négyfősre bővült család útja.

Erzsike és a férje 1963-ban érkezett városunkba. Kezdetben külön laktak a női, illetve a férfi munkásszállón. Csak az étkezdében találkoztak – meséli az idős hölgy derűsen mosolyogva. Néhány hónap múlva lakást kaptak és újból magukhoz vehették a gyerekeiket, valamint Erzsike anyukáját, aki addig vigyázott rájuk.

Erzsike 19 évig dolgozott a Dunamenti Hőerőmű Vállalatnál, ahonnan főgépészként vonult nyugdíjba. Összesen harminc évet járt három műszakba. Azt mondta, nem fizikailag volt nehéz a munkája, hanem inkább óriási odafigyelést igényelt. Kollégái kizárólag férfiak voltak, de elfogadták, semmilyen nagyobb munkahelyi problémája nem volt.

A nyugdíj után sokáig eljárt az erőműves nyugdíjas klubba. Csak akkor maradt el a rendezvényekről, amikor eltűnt az asztaltársasága. Húsz éve özvegy. Egyedül él a házban, amelyet még a férjével építettek ’73-ban. Kezdetben csak tavasztól őszig, nyaralóként használták. Erzsike férje ott galambászkodott. Később, amikor nyugdíjasak lettek, rábeszélte, hogy téliesítsék az épületet és véglegesen költözzenek oda.

Erzsike néni szerint a jó gének mellett a sok munka tartotta őt fiatalon és egészségesen. Ma is tökéletesen ellátja magát, az otthonát, az udvart és a kertet. Igaz, a tennivalókba közelben lakó gyerekei is besegítenek, nem engedik létrára mászni, sem pedig füvet nyírni.     

Erzsike tizenhárom éve, véletlenül fedezte fel magának a gobelinhímzést, amikor a barátnőjét elkísérte egy kézimunkaboltba. Gyönyörű faliképeket készít, az egyikkel két éve közönségdíjat nyert a Camponában rendezett országos kiállításon.

Boldog, hogy a családja a közelében maradt, büszke a diplomás, illetve egyetemre járó unokákra: "Amilyen mélyről jöttünk, szépen felzárkóztunk."