Rétegek Rétimajorban
2016-08-11 - "Nem rajzolni tanulunk. Azt itt mindenki tud" – köszöntötte tanítványait László Bandy képzőművész-tanár a 27. SZIKE – Látás Iskolája tábor első napján Rétimajorban.
Idén új helyszínen alkothatott a csoport: Rétimajor egyaránt életteli, tágas teret biztosított az elmélyült munkához és a tartalmas kikapcsolódáshoz július 18. és 28. között. A táborban a tíz nap alatt összesen közel harmincan fordultak meg, 16 évestől 55 évesig. Aki tehette, végig maradt, mások a hétvégén csatlakoztak.

Reggelente krokizással kezdődött a munka. Ez azt jelenti, hogy egy-egy beállítást – egy vagy két alakkal, kiegészítőkkel – öt perc alatt kell megfigyelni és szabadon választott technikával nagyvonalakban, de a karakterét, arányait megragadva megörökíteni. Ez alatt a táborlakók nem csak felébrednek és megtornáztatják a kezüket, szemüket, agyukat, de arra is ráébrednek, miért vannak itt: elmélyülni, kísérletezni, alkotni.

László Bandy minden évben igyekszik új témát, feladatot feldobni a tanítványoknak. Az idén először is arra kérte őket, készítsenek dobozgrafika-terveket. Gondolkozzanak, eresszék szabadjára a fantáziájukat, firkáljanak, vessenek papírra bátran akár olyan elképzeléseket is, amelyeket nem biztos, hogy meg lehet valósítani, de érdemes elgondolkodni rajtuk. Az idei kulcsszó - a "rétegek" - sokféle elgondolást és megoldást szült. A feladat megközelíthető technikai oldalról: kollázsok, papírmetszetek, különböző eszközökkel és anyagokkal készült alkotások jöttek létre. Másrészt felvet egy értelmezési kérdést, a mű életének rétegeit, történéseit: hogyan látja az alkotó, hogyan nézi a közönség? Ez hamarosan kiderül, ugyanis a rétimajori táborban (valamint a kisebbek júniusban helyben megtartott táborában) készült művek a Summerfest után már láthatók lesznek a Barátság Kulturális Központban, a Lépcső Galériában és az előtéri vitrinekben.

A SZIKE táborban - ahogy évközben a Látás Iskolájában - a gyakorlat mellett nagy hangsúlyt kap az elmélet is. A tábori estéken a tanítványok előadásokat hallgathattak, illetve, akiben összeállt egy téma, maga is bemutathatta azt a többieknek. László Bandy a "rétegek" témájához kapcsolódva tartott művészettörténeti előadásokat és saját művészetéről is beszélt, Fazekas Levente pedig az amerikai festőművész, Jackson Pollock egy művét szedte rétegekre. A tanítványok közül Géczi Johanna és Lieszkofszki Fatime a manga és az anime történetéről tartott előadást, Kovács Levente, aki idén végzett a Budapesti Metropolitan Egyetem alkalmazott grafika szakán, a diplomamunkáját mutatta be.

Mivel a tábor idén egy héttel később került megrendezésre, mint a korábbi években, a csapat még együtt örülhetett a felvételi eredményeknek. Az idén is mindenki bejutott a megcélzott főiskolára vagy egyetemre. László Bandy tanítványai közül ősszel öten-öten kezdik meg képzőművészeti tanulmányaikat középiskolai és felsőoktatási szinten.