Centauri újra mesél. Nem is tudom, mi lenne jó háttérzaj ehhez a könyvhöz? A tenger zúgása, ahogy a szél a vitorlákat rángatja és a vizet a sziklákhoz csapkodja? Vagy a vonat monoton kattogása? Egy forrongó város zaja, vagy az üres gyomor visszhangzó korgása? Lehetne persze Oaklandban, nem messze a mostani Jack London tértől, a Webster úti könyvtár vákuum-szerű, fülledt csendje, ahol csak egyetlen, tiszta, energikus hangot hallani: Centauri ezúttal Jack nevében mesél. Jack, mint Jack London. A Jákob botja című regény egy kis töredéke ugyanis konkrétan "Jack London átirat és vendégszöveg, a cselekmény alapjául Jack London özvegyének visszaemlékezései szolgáltak". Lehetne szimplán egy tiszteletteljes életrajzi regény a kalandos történetek írójáról, de ez a könyv sokkal méltóbb Jack London emlékéhez. Nem tart távolságot, egyes szám, első személyben éljük át a hol szív-, hol ökölszorító események egymásra licitáló sorozatát.

Amikor megérkezünk (felütjük a könyvet), Jack fiatal felnőttként épp a jelenét és a jövőjét boncolgatja, beavat a terveibe, de még mielőtt meglátnánk, vagy ő meglátná, mit sikerül mindebből megvalósítani, egy rántással visszazuhanunk a gyerekkorba: a fakó bőrű, fekete lelkű anyához, a béketűrő "pislákoló mécses" apához meg a fekete bőrű, édes dajkához. Centauri, vagyis Jack meg csak mesél és mesél, egyik szavát a másikba ölti, a történetek egymásba fonódnak és szétszakadnak.

Rólunk meg közben leszakad a vonat zaja, a könyvtár csendje, és egy pillanatra ott hasalunk mi is a barázdában, míg Jack-kel együtt az apja minket is felránt az ekevas, a biztos halál elől. Aztán később – bár ehhez még korán, de férfivá érve – három napig kuporgunk egy mocskos, dohos, sötét pinceraktárban gyászolva magunkat, míg Jack szerencsére összeszedi magát, és újabb kalandok felé vezet bennünket. A konzervgyár, a Kelly sereg, a börtön, az osztrigahalászat életrajzi tények Jack London életéből.

Mindez átszűrve a kétezres éveken, a titokzatos (valódi személyazonosságát a mai napig rejtő) kortárs magyar szerzőn, Centaurin, aki úgy húzza magára Jack Londont és húzza maga után az olvasót, hogy sorai között bujkálva vagy száguldozva kétségünk sincs: személyesen járunk az 1890-es évek Amerikájában.