Halálcsillag viharban, avagy a cserkész legyen veled! Galaktikus cserkésztábor Csokonyavisontán
2016-07-22 - Internet- és telefonfüggőség, krónikus lustaság, látványos unalom, válogatás, rendetlenség, feleselés – az y generáció jellemző kortünetei. Állítólag két nap alatt megszűnnek egy klasszikus cserkésztáborban. Hogy miként, arról Mikulásik Gábor, a százhalombattai Szent László Király Cserkészcsapat vezetője mesélt.
Csokonyavisontán táboroztak a Budapest és környéki cserkészcsapatok július 9-től 18-ig. Mivel az ország tíz cserkészkerülete közül ez a legnépesebb, mintegy kétezer ötszázan vettek részt a Kerületi Nagytáborban, amilyet egyébként csak ötévente rendeznek. Százhalombattáról hetvennyolcan vágtak neki a nem mindennapi kalandnak, a legfiatalabb hét hónapos, a legidősebb – maga a parancsnok – ötven éves volt.

A táborozókat két különvonat szállított a déli határhoz közeli településre. A "nagyok", vagyis a 14 évesnél idősebbek öt nappal korábban indultak. Ennyi idejük volt arra, hogy "zöldmezős beruházásként", vagyis teljesen a nulláról tábort építsenek a több négyzetkilométeres erdős, ligetes, rétes, kaszálós területen.  A központban egyebek mellett színpad, orvosi és mentőszolgálat kapott helyet. Innen szervezték meg a logisztika – így például az ivóvíz- és élelmiszerszállítás - nem kis feladatát, de itt tartották a nagyobb rendezvényeket is. A központtól mintegy három-négy kilométeres körben jelölték ki a tábor "baltások" által őrzött határát. Ezen belül alakították ki a tizenegy altábort, amelyekben egyenként öt-hat csapat építette ki a saját táborhelyét.

A gyerekeket teljesen nomád körülmények fogadták. Mobilvécéket csak a központban állítottak fel, az altáborokban minden csapatnak magának kellett illemhelyet, mosdó, mosogató, főző, tűzrakó, étkező és sátorhelyeket ásni, kötözni, ácsolni.  

A cserkésztáborok nagyobb eseményei mindig egy választott mese köré szerveződnek. Ez idén a Csillagok háborúja volt. A tíz nap során jelentős szerephez jutott Joda mester padawan képzője, a birodalmiak és a lázadók csatája, valamint a "Halálcsillag" is. A héliummal töltött óriási fekete lufival az volt a terv, hogy – minként azt a Star Warsban láttuk - a gyenge pontján kell majd megsemmisíteni. Az ötödik napon beköszöntött országos felhőszakadás azonban jelentősen átírta a forgatókönyvet – és nemcsak a birodalmiak legfőbb fegyverét illetően.

Amíg jó volt az idő, életre keltek a keretmese jelenetei a központi nagyszínpadon, de itt szurkolták végig a táborozók az Eb-döntőt is. Az utolsó száraz Galaktikus Napon a hagyományos önvédelmi eszközöktől az ejtőernyőzésen és rádiótechnikán keresztül a lézerharcig nagyon sok mindent kipróbálhattak a gyerekek. A cserkészszervezeten belüli szakágakat – amilyen például a kulturális és történelmi hagyományokat ápoló "regősöké" vagy a vízitúrákban és hajózásban jártas "vizeseké" - képzett önkéntes szakemberek mutatták be.

Az elszabaduló vihar azután életbe léptette a "B tervet", a galaktikus programok helyét átvették a katasztrófavédelmi feladatok. Szerencsére, a cserkészeket nem olyan fából faragták, hogy megijednének egy kis felhőszakadástól az erdő közepén. Az előrejelzések miatt a szokottnál is alaposabban készültek a sátrak és egyéb objektumok víz- és szélvédelmére. Más kérdés, hogy esténként a sátorban kicsit buzgóbbak voltak az imák. Talán ennek is köszönhető, hogy bár jó néhány fa kidőlt, senki sem sérült meg. Az ácsalakulat folyamatosan tette a dolgát, a kitelepítésre alkotott tervre pedig végül nem volt szükség.

Mikulásik Gábor, az idén 25 éves százhalombattai cserkészcsapat kapitánya úgy véli, olykor egy vihar hamarabb egységbe kovácsol egy közösséget, mint bármilyen csapatépítő játék. Bár az elmúlt évtizedekben számos cserkésztábort szervezett, mindig élmény számára látni, hogyan feledkeznek meg a gyerekek a mobiltelefonról, a számítógépről, az internetről, valamint a tévéről, és miként merülnek el a beszélgetésben meg a játékban.

Az idei nagytáborban külön hangsúlyt fektettek a természet iránti alázat, a környezettudatos élet gondolatának, amit egyébként kicsit közelebb a természethez jóval könnyebb átérezni. Felértékelődik a pohár víz, ha lajtos kocsin érkezik, a szelet zsíroskenyér, ha meg kell dolgozni érte, de a napsütés is, ha napok óta nedves holmi.  
A gyerekek nagyon megváltoznak a táborozás alatt, és ezt a szülői visszajelzések is igazolják. Vannak persze olyan dolgok – beágyazás, mosogatás – amelyek elmaradnak, és olyanok is – replikázás, válogatás -, amelyek visszatérnek a szülői ház védőburkában, hosszú távon azonban olyan értékeket tesznek magukévá a cserkészek, amelyek életre szólnak. Nem véletlen, hogy a mozgalomban, a közös érdeklődés és értékrend, valamint a szűrt társasági forma miatt számos "minőségi párkapcsolat" szövődik. Egy ilyen házasságból született a hét hónapos Laura is, aki százhalombattai szüleivel mind a tíz napot végigtáborozta Csokonyavisontán.  

A battai cserkészek egyébként híresek a zuhanyzóépítési technológiájukról, valamint arról is, hogy évről évre növekszik a létszámuk. Utóbbi titka a Paca őrs, amelyben azok a kistestvérek is helyet kapnak, akik még nem töltötték be a hatot, és ezért hivatalosan nem csatlakozhatnak a mozgalomhoz.

Mikulásik Gábor szerint a gyerekek fejlődését a leginkább játékkal és élményekkel lehet elősegíteni. A csapat működéséhez és fejlődéséhez pedig nagyban hozzájárul az önkormányzat támogatása is. Toborzást legközelebb szeptemberben és októberben tartanak. Péntekenként négytől hatig várják a jelentkezőket az Óvárosi Sportközpontban található cserkészotthonban.