Mesés hét a gyermekkönyvtárban
2016-07-12 - Egyszer volt, hol nem volt, a százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtárban, annak is gyermekkönyvtári részlegében volt egyszer egy Mesehét, ott olvasott, alkotott, táncolt és sok-sok mesét hallgatott 27 kisgyerek.
Igen gazdag programok zajlottak július 4. és 8. között. A máskor csendes terek megteltek elevenséggel, a mesék életre keltek, kiteljesedtek. Az események vázát magyar népmesék adták, a gyerekek ezeket járták körbe sok játékkal, tánccal, kézművesfoglalkozások segítéségével a hét során, s az egész megkoronázásaképpen a budapesti Mesemúzeumba tett kirándulással.

Kovács Marianna, a könyvtár vezetője, avatott mesemondó minden reggel egy-egy történettel Meseországba repítette a 6 és 11 év közötti gyerekeket. Ezt követően Sólyom Anna Rebeka és Sárdi Gergő, a Forrás Néptáncegyüttes táncosai érkeztek hozzájuk, akik népi játékokkal, érdekes tudnivalókkal és néhány néptánclépéssel gazdagították a gyerekek ismereteit. Akárcsak ők, további öt fiatal szintén önkéntes segítőként járult hozzá, hogy a szokatlanul nagyszámú csapat egy percig se unatkozzon. Fodor Enikő és Jánky Sári rutinos mesehét-látogatóként tértek vissza, és nem csak remek csapatjátékokat hoztak magukkal, hanem barátaikat is: Varga Zsuzsit, Kovács Dórit és Urbányi Sárát, akik nélkül nem is lehetett volna végigvinni a változatos programokat.
A hét során három mesemondó – Ser Gergely, Gregus László és Bumberák Maja – is ellátogatott a könyvtárba, és tarisznyájukból egyenesen a gyerekek szívébe költöztették meséiket. Gregus László különleges népi fúvós hangszerekkel ejtette ámulatba közönségét, Bumberák Maja pedig gitárral kísért énekeivel és játékaival varázsolt mesés hangulatot.

Készültek meseillusztrációk, pohárjelölők és könyvjelzők, sógyurma hűtőmágnesek, ki-ki bábként megformázhatta, hogy ki lenne Meseországban, és kalandokba küldhette figuráját a papírszínház gazdag díszletébe, amit a csoport legidősebb tagjai készítettek el. A legtöbb kézművesfoglalkozás során vegyes technikával dolgoztak: festettek, vágtak és ragasztottak, papírral, dekorgumival, csillogó díszekkel, filctollal, festékkel, zsírkrétával, színes ceruzával készültek a változatos alkotások.

A pénteki zárónapon buszra szállt a csapat és először a Mesemúzeum interaktív kiállítását barangolták és játszották végig, majd a Gellért-hegyen meglátogatták a Szabadság-szobrot és gyönyörködtek a napsütötte főváros panorámájában.

A 27 kisgyerek között akadtak visszatérő mesehét-látogatók és újonnan csatlakozók is. Mindannyian mesés élményekkel gazdagodtak, akárcsak a felnőttek, akik együtt tölthették velük ezt a hetet. A program jövőre folytatódik, de a gyermekkönyvtár addig is rengeteg mesével és számtalan lehetőséggel várja olvasóit!