Teljes gázzal
2016-06-27 - Küzdelmek, tempó és bravúr – így jellemezhető Kovács Zsombor százhalombattai gokart versenyző legutóbbi versenyen nyújtott teljesítménye Kecskeméten június 16-19-én.
Az első szabadedzésektől látszott, hogy megvan a nyeréshez szükséges sebessége. A warm up-on második lett, ami nagyon biztató volt az előtte álló időmérő tekintetében. Ezen kicsit későn ment be, és nem tudott jól helyezkedni, ennek ellenére sikerült a hatodik helyet megszereznie. Jól kapta el az elődöntő rajtját, ötödiknek fordult el. Felküzdötte magát a második helyre, amit a futam végéig meg is tudott tartani. A döntőben előzés közben akadt össze az előtte versenyző pilótával, amiből ő került ki rosszul. Az utolsó helyről feljött a tizennyolcadikig, viszont egy szabálytalan (sárga zászlónál) előzés miatt a huszonhatodik lett. A mindent eldöntő szuperdöntőben egy kevésbé jól sikerült rajt után elképesztő tempót diktált, és meg sem állt egészen a hetedig helyig.