A sportdiplomata alpolgármester a Ratkó-generáció tagjaként látta meg a napvilágot egy érdi lány és egy battai fiatalember első gyermekeként, aki azután döntően a battai nagymamánál nevelkedett. A Duna, a Sánchegy, Érd és Batta határa, a Matta-kert, a futballpálya, a falusi kultúrház és búcsúk határozták meg a gyermekkorát. No meg Újtelep a gesztenyéssel és a leromlott kúriával, amelyre az akkori srácok palotaként tekintettek. "Sinya" szülei ezen a környéken építkeztek a nagymamától kapott telken, de ő továbbra is a "faluban" töltötte a nyarakat. Húga meg a "hegy" túloldalán, a másik mamánál tanyázott, így aztán gyakran alig ismertek egymásra a vakáció végén.

Nagy hatással volt rá osztályfőnöke, a szépséges Tauber Mária, akibe rajta kívül a felnőttek közül is többen beleszerettek. A falusi iskola után az erőmű melletti barakk épület következett, ahová jó időben biciklivel, rosszban busszal jártak – abban a meggyőződésben, hogy a "tükörradiál" gumikon bucskázó jármű kizárólag az ő szórakoztatásuk érdekében csúszkál veszettül jobbra-balra. Ebédet is az üzem étkezdéjében kaptak – öt forintos jeggyel -, az általánost pedig az időközben rohamos tempóban felépült 1-es iskolában fejezték be, ahol immár nyoma sem volt a sárnak, úgy hogy le is kellett venniük a cipőjüket.

A kitűnő tanárok sorából kiemelkedett Nagy Endréné osztályfőnök, valamint Kolosi György testnevelő, akinek a kezei alól első osztályú sportolók kerültek ki – mások mellett Sinka László későbbi, NB I-es kézilabdázó felesége is.

Miközben az iparosítás következtében Százhalombattán egészen új dimenziók nyíltak, Sinya a csepeli Kossuth Lajos Műszaki Középiskolába került, ahol egy évig "falusizták". A hátrányos megkülönböztetést – némi ökölharccal és sportsikereire tekintettel – a második év elejére sikerült felszámolnia. A hétvégeken épülő lakásokat takarított, megengedhette magának a legújabb pesti divatot. Az iskolából a DKV készüléklakatosokhoz került, és ezzel elkezdődött felnőtt élete, amely semmivel sem volt rosszabb, mint a régi. Bővelkedett barátokban, sportban és bulikban.

A ’70-es évek elejét a remek kollektíva, a nagyszerű szakember gárda, a fiatal településre jellemző pezsgő közösségi élet határozta meg, miközben a város szinte napról napra épült, gazdagodott. Néhány év alatt 10-12 ezer ember települt be az ország különböző részeiből, amelyet Sinya nagyon pozitívan élt meg. Barátaival Origó névvel ifjúsági klubot alapítottak, hétvégére a Csónakház vált az életük legfontosabb színterévé. A szakszervezet, a tanács és a KISZ támogatásával sportversenyeket, koncerteket, több ezres közösségi rendezvényeket szerveztek.

Volt a DKV és a DHV, a DKSK és a DESE – akkoriban nagyjából ebben ki is merült az esetleges különbség battai és battai között. A strand kerítése kommunista szombatokon épült, a családi ház pedig kalákában, miközben kézilabdameccs kézilabdameccset ért. Persze, elfogyott közben néhány rekesz sör is, de senki sem panaszkodott. 1976-ban megszületett a fiatal házaspár fia, Tamás.

Sinka László éltető közege mindig a közösség volt. Talán nem véletlen, hogy szimbolikus életkorban, harminchárom évesen került pályája egyik legnagyobb dilemmája elé. Amikor 1987-ben a röplabda-szövetség főtitkárává választották, kézenfekvőnek tűnt a fővárosba költözés. Valójában felesége, Anikó hozta meg a döntést: maradnak ott, ahol felnőttek, a család, a régi és új barátok, a szeretett munkatársak, jó ismerősök körében, az éppen ekkorra valódi várossá fejlődött Százhalombattán.

Az MRSZ után a jóval nagyobb és jelentősebb MKSZ főtitkárság, majd az Európai Kézilabda Szövetség és a MOB elnökség következett. Sinka László jelenleg a Magyar Sportlövők Szövetségének főtitkára. Az elmúlt közel húsz évben öt olimpián és több mint százötven világversenyen vett részt - utóbbiak közül kilenc hazainak felelt a szervezéséért. Változatlan lelkesedéssel készül a hamarosan kezdődő riói sportünnepre, és nem titkolja: egyik legnagyobb vágya válna valóra a magyarországi olimpiával. Sportvezetőként bejárta a Földet, nincs ország, kontinens, ahol ne tartaná számon barátait. Csodálatos élményeket szerzett, de a legjobban mégis hazaérkezni szeretett. Ma is természetes számára a napi 16 óra munka, de a "bőrönd már egyre nehezebb."
Fordulópontként emlékszik 2008-ra, amikor március 15-én Százhalombatta díszpolgárává avatták. A hatalmas örömöt azonban óriási bánat követte. Két hét múlva elhunyt az édesanyja. A veszteség végleg megváltoztatta: mintha kitéptek volna egy darabot a szívéből.

Négy év múlva, 2012-ben újabb jelentős állomáshoz érkezett. Nem túl sportszerű körülmények között megvált tőle a kézilabdaszövetség. Már egy ideje tervezte, hogy lassan "hazafelé" veszi az irányt, mert eljött az ideje, hogy elkezdjen minél többet visszaadni abból, amit a várostól kapott. Vezér Mihály polgármester felkérésére csatlakozott az ÉSZKE nevű helyi civil szervezethez, képviselő majd alpolgármester lett. Kapcsolatrendszerét, nemzetközi tapasztalatait, nyelvtudását, szervező készségét sokféleképpen kamatoztatja a városimázs javítása, a kultúra, a sport, a városfejlesztés területén. Két éve annak a településrésznek a képviselője, ahol felnőtt. Úgy tűnik, végképp visszatért a "faluhoz, a faluba."

Tavaly, első unokája érkezésével ismét nagyot változott a világ. Talán nem véletlen, hogy "Miron herceg" első szava a "blambda" volt. Nagyapja úgy tervezi, megtanítja majd mindarra, amit ő maga Százhalombattán és a nagyvilágban tanult: oszd meg, amid van, legyen sok barátod, legyél jószívű, segítőkész, vidám, becsületes, kerüld a hivalkodást és szeresd a helyet, ahol élsz!