Ma Magyarországon a személygépkocsik száma a harminc évvel ezelőttinek a többszöröse. A gépkocsik közötti különbségek - az újak javára - nagyon megváltoztak. Ezek a dolgok köztudottak, nincs senki, aki vitatná a fenti tényeket.

Harmincöt éve szereztem meg a vezetői engedélyemet, a rákövetkező évben megvettük a család első" autóját", egy Trabantot. Mindez szülővárosunkban, Sátoraljaújhelyben volt, ahol több mint hatvan évig éltünk. A városba és a városból szinte nyílegyenes úton lehetett be- és kijutni is.

A hatóság az út mentén nagyon sokszor fényképezett, mérte a sebességet és jelentős pénzbevételre tett szert. Sok újhelyi gépkocsivezető nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni a változást.

A nyílegyenes utak mindig csábítják a vezetőket, lépj nyugodtan a gázra, mehetsz nyugodtan! Azonban az út mentén látható emlékvirágok, keresztek már másra hívják fel a figyelmet.

Itt, Százhalombattán is hasonló a helyzet. Ha Érd felől jövünk be a városba, az út vezetése olyan, hogy észre sem vesszük és máris elhagytuk a várost jelző táblát. Ráadásul, mivel főúton járunk, még az sem lehetséges, hogy oldalról belénk jöjjenek.

Mindez arról jutott az eszembe, hogy néhány nappal ezelőtt Martonvásárról hazatérőben két alkalommal is csak a jó szerencsém mentett meg a balesettől. Szokásomhoz híven 45-50 km-es sebességgel haladtam, utánam jött egy autó, amikor megláttam, körülbelül 300 méterre lehetett tőlem, de néhány pillanat elteltével már teljesen rajtam volt. Lehúzódtam az út jobboldalára, az illető a záróvonal átlépésével előzött.

Ez volt az a pillanat, amikor elhatároztam, erről írni kell a Hírtükörben. Az egyre jobb időben, a frontok hatására vannak gépkocsivezetők, akik sietnek, de hogy hová, azt még ők sem tudják. Jó lenne, ha az, aki a volán mögé ül, gondolna arra is, haza szeretnék érni, és nem csak én, hanem az is, aki velem együtt közlekedik.

Kérek minden közlekedőt, figyeljünk egymásra és nem egy másra!

 Tisztelettel Deák József,

nyugdíjas pedagógus szakközépiskolai tanár

 

Százhalombatta , május 1.