Egy csipet Tibet - 25 éves a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
2016-03-23 - Idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját a Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola. Az intézmény szervezői számos programmal szeretnék emlékezetessé tenni a jubileumi évet.
A hagyományos áprilisi Kőrösi-hét színes kavalkádját idén sporthét előzi meg, amely során a diákok találkozhatnak a Ferencváros neves sportolóival, hagyományteremtő, 25 kilométeres kerékpártúrán, tanár-diák futball-, kosárlabda- és floorball-mérkőzéseken vehetnek részt. A sporthét zárásaként az érdeklődő gyerekek elzarándokolhatnak a Nógrád megyei Tar községbe, ahol a Kőrösi Csoma Sándor emlékére épített buddhista templom, az úgynevezett sztúpa áll.

A Kőrösi-héten a szervezők az intézménybe varázsolják Tibetet, ahol a névadójuk életének és munkásságának jelentős részét töltötte. Színes kelmékkel, elefántokkal, mandalákkal, a tibeti imazászlók mintájára készített kívánságzászlókkal, lampionokkal, mécsesekkel, füstölőkkel díszítik fel az iskolát, az aulában pedig egy buddhista szentélyt is felállítanak, annak emlékére, hogy Kőrösi Csoma Sándort a buddhista egyház  "A Nyugati Világ Bódhiszattvája"  néven  a buddhizmus magyar szentjének ismerte el.  
A Kőrösi-héten számos délutáni programra kerül sor az ázsiai ország szellemében. Egyebek mellett Kubassek János, híres Kőrösi-kutató fényképeiből nyílik fotókiállítás. Az iskola pedagógusai matematika- emlékversenyt tartanak az egykori kolléganő és igazgatóhelyettes, Baranyai Jánosné emlékére. Emellett városi Sudoku-versenyt, a Hamvas Béla Városi Könyvtár segítségével Kőrösi-ismereti vetélkedőt és iskolai Ki mit tud"-ot, Palánta Pódiumot is szerveznek.

A Kőrösi-hét utolsó napján az összes érzékszervre hatva igyekeznek megmutatni a gyerekeknek Tibet különleges kultúráját. Lesz teaház, Tátrai Katalin tibetológus segítségével Tibetben fellelhető ásványokból készíthetnek maguknak ékszereket és a tibeti kalligráfiával ismerkedhetnek a gyerekek. Előkerül a tibeti hangtál, a hagyományos étkezési szokások és zene, a buddhista meditáció – amelyekbe szó szerinti vagy átvitt értelemben bele is kóstolhatnak a diákok.   

Az iskolai könyvtárban Tibetről szóló filmeket vetítenek, egy másik teremben pedig kozmetikus segítségével próbálhatják ki a hennatetoválást a lányok.  Budapestről érkezik a jubileumi Kőrösi-napokra Erdélyi Zoltán, a Lungkhor Institut képviselője, aki a tibetiek hagyományos testgyakorlatát, a Jung Gart, vagyis az Elemek Táncát mutatja be. Akit pedig az érdekel, indiai táncot is tanulhat Havasi Péter tánctanártól. A Himalája csúcsain érezheti magát, aki a tornateremben kipróbálja a falmászást, de lesz tibeti büfé és keleti könyvvásár is.

A Kőrösi-hetet a hagyományos Kőrösi-ünnepély és a szülők-nevelők bálja zárja, de a jubileumi programok - öregdiák-találkozóval, további versenyekkel, vetélkedőkkel - egészen a tanév végéig folytatódnak.

Érdekesség, hogy a huszonötödik évfordulóra meghirdetett iskolai rajzpályázat alkotásait a BuddhaFM Rádió bemutatja készülő kiadványában, amelyet a dalai lámának is eljuttatnak az ünnepségsorozatot követően.