Új kormányablak nyílt Érden
2016-02-08 - Megnyílt Érd második, Pest megye tizenötödik kormányablaka február 5-én, amelyet Baltay Tímea, a Miniszterelnökség kormányablakokért felelős helyettes államtitkára, Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja, Ignácz István, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke, valamint T. Mészáros András polgármester adtak át.
Baltay Tímea elmondta, eddig országosan 241 kormányablak nyílt meg, számuk tavasszal további 27-tel bővül. Hangsúlyozta, hosszú utat tett meg a kormányablakok kialakítása, hiszen 2011-ben csupán 29 helyszínen, mindössze 29 ügykörben tudtak ügyfelet fogadni. Mára viszont jelentősen bővült a helyszínek mellett azoknak az ügyeknek a száma, amelyeket a kormányablakokban el lehet intézni. Jelenleg már 623 ügytípussal fogadják az ügyfeleket a kormányablakokban, és számukat tovább bővítik folyamatosan. A kormány legfontosabb célja, hogy minél jobban megkönnyítse az állampolgároknak ügyeik intézést.
 
Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja kijelentette, az ügyfélközpontú közigazgatás kialakítása azt jelenti, hogy az első helyen az ügyfél van az állam számára. A fejlesztések eredményeképpen a kormányzat az állampolgároknak olcsóbb, de magasabb minőségű szolgáltatásokat kíván nyújtani – mondta Tarnai Richárd.
 
A fejlődést jól példázza az a tény is, hogy a kormányzat mintegy 40 milliárd forinttal támogatja a térséget – emelte ki beszédében Aradszki András.
 
Ignácz István többek között arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy az érdi az ország egyik legforgalmasabb, így legleterheltebb ügyfélszolgálata.
 
T. Mészáros András azt mondta, a gyakorlat azt bizonyítja, hogy a kormányablakok rendszere beváltja a hozzá fűzött elvárásokat. Kiemelte, az egyablakos ügyintézés a szolgáltató közigazgatás fontos eleme.