Felelősségre vont polgárőrség
2016-01-27 -
Százhalombatta Közbiztonsági Egyesület Polgárőr Szervezete január 22-én tartotta közgyűlését. A közgyűlésnek döntenie kellett a 2015. beszámolókkal és a 2016 tervekkel kapcsolatosan. Sajnos, kellett foglalkozni mással is. Polgárőrök jelezték, hogy úgy érzik, egy másik civil egyesület próbálja kellemetlen helyzetbe hozni polgárőrségünket a nyilvánosság előtt. Ezért a közgyűlés határozatba foglalta a következő nyilatkozatot, illetve nyílt levelet, amit a tagság ellenszavazat nélkül fogadott el.
 
008/2016. számú polgárőr közgyűlés határozata
 
A gumiüzemmel kapcsolatosan volt egy furcsa "megkeresés" a Hulladék Kommandó vezetőjétől.

A Hulladék Kommandó nevében Tápai Mónika állítólag írt nekünk, a Polgárőrségnek levelet a 2016 január 8-i demonstrációval kapcsolatosan.   

Ezt a levelet a Polgárőrség soha nem kapta meg. A közösségi portálon megosztott 8-i rendezvénnyel kapcsolatos "meghívón" 2016 01. 07-i dátum szerepel. Továbbá egy olyan cím volt megjelölve rajta, ahol nem létezik a polgárőrségünk.

Hulladék Kommandó egy közösségi portálon a rossz címzést azzal indokolta, hogy a Polgárőrség által üzemeltetett honlapról nézték ki a címet.

Százhalombatta Város Közbiztonsági Egyesület Polgárőr Szervezete nem üzemeltet semmilyen honlapot! Utána néztünk! Amiről szó van, a Polgári Védelemnek (nem polgárőrség) volt valamikor a honlapja, amihez már több éve nem nyúltak, hiszen a Polgári Védelem is beolvadt azóta már a Katasztrófavédelembe.

Tájékoztatás a 2016 01. 08-i rendezvénnyel kapcsolatosan Tápai Mónika elnök részére!
Ajánljuk figyelmébe a 2011. évi CLXV. Törvény a polgárőrségről és a polgárőri tevékenység szabályairól.

Az ilyen típusú tömegrendezvényeken a polgárőrség, mint hivatalos szervezet a rendőrségnek van alárendelve. Rendőrségtől ilyen igény nem érkezett! Ezt a kérdést törvény nagyon keményen és határozottan leszabályozza. Lehet nem tudomásul venni, de nekünk, mint polgárőröknek ezt be kell tartanunk.

Voltak is polgárőrök a rendezvényem, de mint magánszemélyek.

Egy polgárőrnek sem volt megtiltva, hogy mint magánszemély megjelenjen a fent említett rendezvényen.

Nem értjük, hogy a városban működő közel 250 civil szervezet közül miért pont a Polgárőrségnek írt Tápai Mónika elnök külön levelet és tette azt a közösségi portálon közzé.

Szeretnénk, ha Tápai Mónika elnök egyszer és mindenkorra tudomásul venné, hogy városunk polgárőrsége nem politikai szervezet.

Politikai rendezvényen, mint polgárőrség nem szeretnénk, nem akarunk, és nem vehetünk részt!

Továbbá a Polgárőrség nem kíván eszköze lenni egyik politikai szereplőnek sem!

Kérjük Tápai Mónika elnököt, hogy ha fel kívánja velünk venni a kapcsolatot, akkor azt a megfelelő módon tegye, időben és pontos címzéssel. A közösségi portálok a Polgárőr törvény értelmében nem hivatalos közlési eszközök!

A szervezetünk megválasztott vezetője, elnöke Szél Pál! A pontos címünk: 2440. Százhalombatta, Ifjúság u. 7/A.
 
Tisztelettel:
Százhalombatta Közbiztonsági Egyesület
Polgárőr Szervezetének Közgyűlése