Nem hagyjuk
2016-01-11 - Megtelt a főtér tiltakozókkal azon a demonstráción, amelyet két helyi civil szervezet, a Hulladékkommandó és a Napos Oldal rendezett a Homatech Zrt. városba tervezett gumifeldolgozó üzeme ellen Százhalombattán január 8-án. Az ezer-ezerkétszáz fős tömeg többször is a "Nem hagyjuk!" felkiáltást skandálta. Az eseményről több országos médium hírt adott.
A tiltakozók három városrészből vonultak a Szent István térre, sokan érkeztek a környező településekről is. Transzparensekkel, dudákkal, kereplőkkel, álarcban, vegyi védőruhában jelentek meg a tiltakozók. Számosan a babakocsis gyerekeiket is elhozták, és megjelent néhány lovas Nyírő László tanyájáról. A felvonulásokat és a főtéri eseményeket nagy erőkkel biztosította a rendőrség és a közterület-felügyelet.
 
A tömeg elsőként a Himnuszt énekelte el, majd dr. Illés Zoltán mondott beszédet. A volt Fideszes környezetvédelmi államtitkár, aki az analitikai kémia szakterületén szerzett tudományos fokozatot és jelenleg is hulladékgazdálkodást tanít a Közép-európai Egyetemen, nem először fejtette ki álláspontját a hulladék-feldolgozó beruházással kapcsolatban, amelyről úgy vélekedik, sem gazdaságilag sem pedig környezetvédelmi szempontból nem fenntartható. Ha megépül az üzem, az nem csak a városban, hanem a környéken élők egészségét is veszélyezteti majd, mivel rákkeltő vegyületek jutnak a levegőbe. Ismételten arra biztatta a megjelenteket, semmiképp se hagyják, hogy ez megtörténjen.
 
Tápai Mónika, a Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat vezetője felolvasott egy petíciót, amelyben arra szólítják fel Áder János köztársasági elnököt, ne engedje, hogy Battán vagy bárhol az országban megvalósuljon hőbontás (pirolízis) technológiájára épülő gumifeldolgozó üzem.
 
Szabó Attila, az önkormányzat környezetvédelmi tanácsnoka és a DK területi vezetője azt mondta, eleve gyanús, hogy a város az országos sajtóból szerzett tudomást az üzem tervéről. Szerinte a kormány azért nyilvánította kiemelt jelentőségűnek a Homatech beruházását, hogy meg lehessen kerülni a lakosságot, hogy "nélkülünk, a fejünk felett döntsenek rólunk". Ha valóban nem lesz ránk veszélyes ez az üzem, vajon miért nem kérdeztek meg minket? Elmondta, hogy decemberben független szakemberekből álló hatfős csoportot kért fel az önkormányzat. Azt a megbízást kapták, hogy vizsgálják át a Homatech tervezett üzemére vonatkozó dokumentációt, és felolvasta a jelentésüket. Eszerint a dokumentáció nem nyújt kielégítő információt és nem ad megnyugtató válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek aggasztják a városban élőket. Nem támasztja alá a választott technológia, a pirolízis fenntarthatóságát. Kiderül belőle, hogy a beruházó valótlanul állította, hogy nem lesz károsanyag-kibocsátás és feldolgozási hulladék. Ha pedig a kibocsátás nem éri el a megengedett határértéket, akkor is többletterhelést és egészségügyi kockázatot jelent. Mindezek alapján a felkért szakértői testület mind műszaki, mind pedig környezetvédelmi, egészségügyi és gazdasági szempontból kockázatosnak tartja a tervezett beruházást, és nem javasolják, hogy az önkormányzat támogassa azt. Jelentésük egyébként hamarosan felkerül a városi honlap gumifeldolgozóval foglalkozó linkjére.
 
Szabó Attila kitért arra is, hogy a DK és a Hulladékommandó több mint ötezer aláírást gyűjtött össze a mellett követelés mellett, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal ne adjon ki engedélyt a beruházáshoz. Véleménye szerint azonban a "kormány nem ért a szép szóból", mert a tiltakozás ellenére kiemelt státuszt kapott a gumifeldolgozó. Ezért a tiltakozásnak továbbra is hangosnak és erőteljesnek kell lennie, mindaddig, amíg a beruházók le nem tesznek a szándékukról.
 
Higgyenek a civilek erejében és csak akkor adják fel az ellenállást, ha meggyőződtek arról, hogy nem fog megvalósulni a gumifeldolgozó üzem! Erre biztatta a tüntetőket Holló Szilvia, a tárnoki Civilek a Közéletért Egyesület vezetője, aki elmondta, saját településükön ők sikeresen megakadályozták egy hasonló beruházás megvalósulását.
"Nem vagytok egyedül, Érd veletek van" – lelkesítette a demonstrálókat Csőzik László, az érdi 2030 Egyesület képviselője, aki szerint a másik oldalon állók "csak az erőből értenek, ezért együtt kell erősnek maradni."
 
Több a közös vonás a bankok ellen harcoló devizahitelesek és a környezetszennyező üzem ellen fellépők között, mondta Póka Lászlót, a Nem Adom a Házamat Mozgalom alapítója. Ilyen a társadalmi egyeztetés hiánya, a polgári aktivitás és közös az ellenség is: "az ország első számú uzsorása".
 
Minden működő demokráciában szent és sérthetetlen a népfelség elve – mondta Korcsmáros Iván, a Százhalombatta Város Jövőjéért Közhasznú Egyesület (Napos Oldal) vezetője, aki szerint nem lesz a városban hulladék-feldolgozó, mert a többség akaratát nem lehet lábbal tiporni.
 
A rendezvény a Szózat közös éneklésével zárult, a résztvevők rendben hagyták el a főteret, ahol kisebb-nagyobb csoportok még sokáig beszélgettek.