Köszöntötték a szociális területen dolgozókat
2015-11-17 - Ünnepélyes keretek között köszönte meg a szociális szférában dolgozók áldozatos munkáját Százhalombatta önkormányzata november 12-én a Barátság Kulturális Központban. Az idei ünnepségen a város anyagi helyzete miatt külön elismerés átadására nem került sor, de a városvezetés bízik benne, hogy év végén, az úgynevezett maradványösszegekből pótolni tudják.
A rendezvényen dr. Vezér Mihály polgármester és Török Sándor, az Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottság elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az ünnepi műsort a Golden Voices Kamarakórus és a Cseppforrás Táncegyüttes tagjai adták.
 
November 12-ét 1997-ben nyilvánították a Szociális Munka Napjává, Százhalombattán pedig éppen 10 esztendeje, köszöntik a szociális szférában dolgozókatA szociális szférában leginkább nők dolgoznak a férfiak legfőképp munkáltatói jogokkal kapcsolatos munkakörben tevékenykednek, szerencsére azonban a Magyar Vöröskereszt Pest megyei szervezete által működtetett Százhalombattai Hajléktalanokat Ellátó Integrált Intézményben elég sok a férfi munkaerő. A szociális szférában dolgozók folyamatos képzéseken vesznek részt, hiszen számos olyan új eszköz, fejlesztés jelenik meg, amelyeket érdemes beépíteni a mindennapokba.
 
Elhangzott: sajnálatos, de igaz, hogy a szociális területen dolgozók között is vannak olyanok, akik maguk is támogatásra szorulnak, hiszen ma Magyarországon ez az egyik legrosszabbul fizetett terület. A battai önkormányzat igyekszik erkölcsi és anyagi támogatást is nyújtani. Dr. Vezér Mihály polgármester ünnepi beszédében hangsúlyozta, nagyon fontos minden társadalomban, hogy törődjenek azokkal, akik korukból vagy betegségükből adódóan segítségre szorulnak. Ezt a segítséget kapják meg a szociális szférában dolgozóktól, akiket az önkormányzat példaként szeretne állítani a társadalom minden tagja számára.