Útfelújítás pályázati pénzből
2015-10-15 - Kétszáz millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást nyert a százhalombattai önkormányzat a Fogoly utca teljes felújítására és négy kisebb közút rendbetételére. A kivitelezés jövő tavasszal kezdődhet – tájékoztatott Vezér Mihály polgármester október 15-én.
A száz százalékos támogatási intenzitású pályázati pénzből új aszfaltburkolatot kap a város egyik fő közlekedési útvonala, a Fogoly utca, szilárd burkolattal látják el a dunafüredi Aréna és Bajnok utcát, valamint Triatlon közt, emellett felújítják az óvárosi Emese utcát, ahol a csapadékvíz-elvezetés régóta feszítő problémáját is megoldják.  Az év hátra levő részében lezajlik a beruházás közbeszerzése, és jövő tavasszal a kivitelezés is elkezdődhet.
 
Vezér Mihály köszönetet mondott mindenkinek, aki az állami pályázat sikeréhez hozzájárult, és kiemelte Bóna Zoltán országgyűlési képviselő segítségét.
Elmondta, hogy 2016-ban remélhetőleg újabb, hasonló nagyságrendű kormányzati támogatásra számíthat a város, amelyre szükség is lesz, hiszen az iparűzési adóbevételek tartós csökkenése miatt a korábbi évekhez képest mintegy harmadával estek vissza a költségvetési bevételek. Az önkormányzat átfogó reorganizációt készít elő, amelynek részleteiről a jövő hónaptól városi szintű egyeztetés kezdődik.
 
A polgármester újságírói kérdésre arról is tájékoztatott, hogy az önkormányzat hét hónapja változatlanul nem jut elegendő információhoz a Hungária brókercégben ragadt vagyonáról, de továbbra is mindent megtesznek, hogy tisztázódjon a helyzet, és mielőbb visszakerüljön a jogosan igényelt pénz a városhoz. Jelenleg bizonyosnak látszik, hogy a befektetett összegből mintegy 1,6 milliárd forint, amelyet ügyfélvagyonként el lehetett különíteni, még az idén visszakerülhet az önkormányzat számlájára, további mintegy 2,2 milliárd forintot pedig remélhetőleg a kormányzati konszolidációval sikerül majd visszaszerezni. A brókerbotrányban érintett 29 önkormányzat kártalanításáról várhatóan még az ősszel törvényt fogad el a Parlament.
 
Vezér Mihály hangsúlyozta, nem az elsikkasztott vagyonrész miatt van szükség a városban a működési kiadások újragondolására, hanem azért, mert az iparűzési adóbevételek tartósan alacsonyabbak az utóbbi években, miközben "belekényelmesedtünk" bizonyos költségvetési struktúrákba, vagyis bizonyos területek nem működnek költséghatékonyan. Az önkormányzat már eddig is számos takarékossági intézkedést hozott. Ezeknek köszönhető, hogy mindezidáig nem volt szükség annak az 500 millió forintos likviditási hitelnek a lehívására, amelyet még az első negyedévben kötött le a város. 
 
A tervek szerint még ebben a hónapban átfogó reorganizációs program kerül a képviselő-testület elé, amelynek részleteit a lakossággal is szeretnék egyeztetni. Vezér Mihály hangsúlyozta, Százhalombatta a tervezett 28-30 százalékos ésszerűsítés után is "irigyelt színvonalon" működhet tovább. Mindenkinek el kell fogadnia, hogy csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér.