Mégsem volt kém? Történelmi tévhitek Mata Hariról
2015-10-15 - A szexuális zaklatástól a bántalmazó férjen és prostitúción át egészen a politikáig mindent megtalálunk Mata Hari regényes, fordulatokkal és tragédiákkal teli életében. Az indiai táncosnőként és kurtizánként hírhedtté vált asszonyról tartott előadást Kovács Edina október 13-án a Hamvas Béla Városi Könyvtárban..
Mata Harit már életében titkok és legendák lengték körül.  Erotikus munkásságát és szolgáltatásait büszkén vállalta, a kémkedést viszont mindig tagadta. Margarethe Geertruida Zelleként született 1876-ban Hollandiában, de annyiszor ismételte, hogy ő Mata Hari – akinek apja dúsgazdag maharadzsa, anyja pedig maláj táncosnő –, míg a végén valószínűleg maga is elhitte. Sorsa 15 éves korában kezdett kibontakozni, amikor édesanyja meghalt, apja pedig újranősült és őt internátusba küldte. Az iskolában az igazgató sorozatosan bántalmazta szexuálisan. Bár ezt ő akkor nem így fogta fel, tulajdonképpen imponált neki az igazgatóval folytatott viszony. Amikor kettejük kapcsolata napvilágra került, Margarethe-nek el kellett elhagynia az intézményt.
 
Saját bevallása szerint mindig vonzódott a katonatisztekhez, igazi hősöknek tartotta őket. Tizenkilenc évesen, házassági hirdetés útján ismerte meg a nála húsz évvel idősebb, skót nemesi családból származó Campbell MacLeod kapitányt. Mindössze néhány hónap ismeretség után egybekeltek, két gyermekük született. A férfi a klasszikus családon belüli erőszak minden formáját elkövette. Lelki terror, verések, hűtlenkedés, szerencsejáték és alkoholizmus is keserítette kapcsolatukat. A kapitány korbáccsal verte hitvesét, sőt féltékenységi rohamában állítólag leharapta jobb mellbimbóját. Szolgálójuk mérgezte meg mindkét gyermeküket, a kapitány egyik beosztottjának megbízásából, aki így állt bosszút kegyetlen felettesén. Margarethe kisfia meghalt, kislánya túlélte a gyilkossági kísérletet, házassága viszont a tragédia után végleg zátonyra futott. Megnyerte az általa indított válópert, gyermekük felügyeletét és tetemes tartásdíjat ítélt neki a bíróság, MacLeod azonban nem volt hajlandó fizetni, a gyermeket pedig elraboltatta az anyjától, akit megfenyegetett. Margarethe lánya nélkül, vagyontalanul volt kénytelen új életet kezdeni.
 
Párizsba menekült, ahol táncosnőként tartotta fenn magát. Egzotikus múltat kreált magának: egy indiai család leánya, apja pap, anyja templomi táncosnő volt, aki belehalt a szülésbe. Siva templomában élt, ott tanulta ki az erotikus tánc minden csínját-bínját. A neve is ettől az időszaktól kezdve lett Mata Hari, ami jávai nyelven azt jelenti: "a hajnal szeme". Fél Európa ünnepelt dívájává vált. Kuriózumnak számított erotikus táncával, Párizs, Bécs, Milánó, Berlin legelőkelőbb szalonjaiba, estélyekre és fogadásokra kapott meghívást. Bájával és eszével megnyerte magának szeretői közé a legbefolyásosabb férfiakat: nagyhatalmak vezetőit, hercegeket, minisztereket és magas rangú katonatiszteket is. Az 1910-es évek elejére Európa legjobban kereső kurtizánja lett.
Az első világháború idején német és francia tisztek is a szeretői voltak, így joggal gondolták róla, hogy mindkét félnek kémkedett. A francia titkosszolgálat gyanúsnak találta ténykedését, folyamatos megfigyelés alatt tartották, keresvén a lehetőséget a letartóztatására. 1917 februárjában a Saint Lazare börtönbe zárták, ahol tizenhétszer hallgatták ki. Tárgyalását a nyilvánosság teljes kizárásával tartották 1917 júliusában. Választott hazája, Franciaország az ellenséges Németországnak való kémkedéssel vádolta. A hadbíróság közvetett bizonyítékok alapján bűnösnek találta. Golyó általi halálra ítélték, a kivégzést azonban bizonytalan időre elhalasztották. Volt szeretői közbenjártak az érdekében, ügyvédje fellebbezett, neves politikusok - többek között a holland miniszterelnök - pedig kegyelmi kérvényt nyújtottak be, amelyeket sorra elutasítottak. Mata Hari az utolsó napig kegyelemben reménykedett, végül 1917. október 15-én a vincennes-i lőtérre, egy tizenkét tagú kivégzőosztag elé vezették. Halálában is díva maradt. Visszautasította, hogy bekössék a szemét, a tűzparancs előtt állítólag rámosolygott a vele szemben álló kivégzőosztagra és csókot dobott nekik. Utolsó szavai ezek voltak:  "A halál semmi, és ami azt illeti az élet is. Meghalni, aludni, a semmibe eltűnni, mit számít ez. Minden csak illúzió!" Mivel senki nem volt hajlandó saját költségén eltemettetni, így holttestét a Sorbonne Egyetem orvosi karának adományozták.
Perének eredetileg száz évre titkosított aktáit 1985-ben oldották fel. A Mata Hari Alapítvány 2001-ben kérte a francia hatóságokat az 1917-es ügy felülvizsgálatára. Így derült ki pár hónapnyi tárgyalást követően, hogy minden ellene felhozott vádért egy másik kémnő felel, ő maga ártatlan. Nagy valószínűséggel meghamisított tényekre épülő "koncepciós per" keretében, hazafias megfontolások alapján ítélték el. Eszerint nem kémkedett, neve mégis egybeforrt az árulással és csábítással.
 
Életéről több szépirodalmi és ismeretterjesztő könyv is megtalálható a Hamvas Béla Városi Könyvtárban. A történelmi tévhitek sorozat következő előadásának címe: A vérgrófnő, Báthory Erzsébet, amelyre november 10-én, 18 órakor várják az érdeklődőket.