Házról házra - Új évad a BKK-ban
2015-10-07 - Egész hétvégés zenei rendezvény nyitja meg a Barátság Kulturális Központ új évadát október 3-4-én. A szezon hivatalosan a Kszelmann Flóra Dunafüredi Közösségi Házban tartott "ramazurival" vette kezdetét szeptember 25-én.
A program során a közösségi házban tartott nyári táborok élményeiből rendeztek fotókiállítást, amely október végéig tekinthető meg a közösségi házban. A kiállítás megnyitóján a Le a cipővel!, a Nyári angol tábor, a Széles a Duna és a Helen Doron tábor vezetői és résztvevői együtt idézték fel a legkedvesebb emlékeket. A táborszervezők tapasztalatot cseréltek.

A program Méhes Csaba, Európa-szerte ismert komikus és pantomimművész PantoMix című szobaszínházi előadásával folytatódott. Szuggesztív, szavak nélküli interaktív játéka elbűvölte a felnőtt és gyermek közönséget a zsúfolásig megtelt teremben.

Az Idősek Világnapja alkalmából kedvezményesen válthatnak jegyet a nyugdíjasok a szarvasi Cervinus Teátrum Lehár Ferencről szóló zenés darabjára október 9-én. Az előadásban felhangzó gyönyörű operett-részleteket Derzsi György előadásában hallhatják. Minden bizonnyal a közönségkedvenc varázslatos énekhangja is sarkallta Varga Emesét, a Komáromi Jókai Színház sokoldalú szerző-dramaturgját, amikor Soóky László és Lehár Ferenc írásaiból színpadra álmodta a világhírű operett-komponista életének néhány meghatározó mozzanatát. A rendezőként debütáló Benkő Géza színművész az egyszemélyes színházi tér, díszlet és jelmez lehetőségeit is kihasználva a közönség által minden tekintetben fogyasztható előadást teremtett. A "Szép álom, szállj szívemre!" című darab 17 órakor kezdődik a Színházteremben.

Az Örkény bérlet első előadását, Giorgio Pianosa "Mert a mamának így jó!" című darabját többek között Bánsági Ildikó, Dörner György, Lux Ádám, Gregor Bernadett főszereplésével játsszák a BKK színpadán október 19-én. Az óvodás és kisiskolás színházi előadások látogatói októberben A kis herceget, novemberben a Lúdas Matyit tekinthetik meg. A felső tagozatosoknak a Tom Sawyer kalandjait, a János vitézt, az Egri csillagokat és a Tanár úr, kérem! című darabot mutatják be az évad során.
Az Iskolások hetében rendhagyó irodalomórára, interaktív természettudományos előadásra, Rubik-kocka bajnokságra, művészeti vetélkedőre és kiállítás-megnyitóra is várják a város felsős és középiskolás tanulóit.

Az első Családok délutánja izgalmas műsorokat ígér minden korosztály számára október 11-én, vasárnap. Márton-nap és advent alkalmából is családi nap lesz a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi házban. Közös karácsonyi készülődéssel egybekötött családi napot tartanak a dunafüredi közösségi házban advent első vasárnapján, este pedig a százhalombattai kórusok adnak koncertet a BKK-ban.
Az október 23-ai városi megemlékezés koszorúzással kezdődik a kopjafánál 10 órakor, amit ünnepi műsor követ a Színházteremben.  A programon közreműködik az Arany János Általános Iskola. Idén is lesz szabadtéri kiállítás Találkozás a forradalommal címmel a Szent István téren október 19. és november 4. között.

A szervezők nagy érdeklődésre számítanak Vujity Tvrtko "Föld körüli" előadása, a Habana Social Club koncertje és A muzsika hangja két felvonásos musical előadása kapcsán. A "Tvrtko túlmegy minden határon" műsor november 19-én, a kubaiak kedvenc zenekarának előadói estje november 27-én, a világhírű musical december 26-án lesz látható és hallható a Színházteremben.