Iskolakezdés és ifjú polgárőrök
2015-10-07 -
A szeptember számunkra és sok mindenki számára az iskolakezdést jelentette. Az idén meglepően fegyelmezettek voltak az iskolába érkező szülők és gyermekek. Persze, így sem unatkoztunk a gyalogátkelőknél és a frekventált kereszteződéseknél.

A Büntetés Végrehajtási Főigazgatósággal kötött szerződés alapján gőzerővel halad a közmunkaprogram is. A büntető órákat kapott elítéltekkel több olyan udvar, ház területét raktuk rendbe, ahol a tulajdonos nem ismert, vagy annyira idős, hogy nem tudja a területét rendben tartani.   

Egy épületet rongáló gépjármű tulajdonost tartottunk vissza, amikor is beletolatott egy épületbe, amit súlyosan meg is rongált. A helyszín elhagyásával próbálkozott, amit polgárőreink megakadályoztak.
Részt vettünk a Battai Napok biztosításában. Sokszor a zuhogó esőben biztosítottuk a rendezvény területéhez kapcsolódó utcákat, továbbá a rendezvény felügyeletében segítettünk a rendőrségnek, a közterület-felügyeletnek és a szervezőknek.

Nagy megtiszteltetés érte a városunkat szeptember 26-án. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy Százhalombattán rendezi meg az ifjú polgárőrök ünnepélyes eskütételét és az ahhoz kapcsolódó országos program indítását. Városunk elsőként, az országban ötödikként esküdt tett ifjú polgárőre Szalai Dániel Attila, aki dr. Túrós András országos elnöktől vehette át az ifjú polgárőr igazolványát. A rendezvényen közel 250 társa tett esküt. Ők postai úton kapják meg az igazolványukat. Reméljük, Dániel példája ragadós lesz a fiatalok körében.

A már szokásosnak mondható folyamatos járőrözéseink sem maradtak el. Ezek során több kisebb-nagyobb dologban kellett intézkednünk, illetve a rendőrség munkáját segítenünk.
 
Városi Polgárőrség