Átadták a tahitótfalui gátat
2015-09-23 -
Elkészült a Szentendrei-szigeten élő több mint tízezer ember élet- és vagyonbiztonságát szavatoló, csaknem egy kilométer hosszú hagyományos földgát Tahitótfaluban. A védművet, amelynek létrehozása 770 millió forintba került, szeptember 17-én avatták fel.
 
Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott az ünnepségen emlékeztetett arra, hogy a 2013-as nagy árvíz idején összefogással, illetve az emberi és technikai erők mozgósításával sikerült úrrá lennie az országnak a katasztrófahelyzeten, amely például Ausztriában és Németországban emberéleteket is követelt.
 
Most másfajta árhullámmal küszködünk - utalt a súlyos migrációs válságra a kormánymegbízott. Hozzátette, ezekben a napokban épp az osztrákok és a németek azok, akiktől megkapjuk a kioktatást arról, mit is kellene tennünk a migrációs nyomás megfékezése érdekében, de mi most is tisztában vagyunk a feladatainkkal.
 
A kormánymegbízott ezután - a most elkészült tahitótfalui beruházásra visszatérve - abbéli reményét fejezte ki, hogy a Szentendrei-sziget kapujában emelt gátnak, illetve a sorra épülő többi dunai védműnek köszönhetően elkerülhetőek lesznek a két évvel ezelőttihez hasonló válságos árvízi helyzetek.
 
Sajtos Sándor, Tahitótfalu polgármestere élete talán legnehezebb munkájának nevezte a gátépítést, már csak a 2009-es önkormányzati döntést követő, hosszúra nyúlt előkészületek, a nem várt akadályok és a többszöri leállás miatt is. Mint mondta, az uniós forrásból megvalósult beruházás részeként a Szentendrei-sziget egyetlen szárazföldi bejáratát, a Tildy-híd hídfőjét is megerősítették, környezetét rendbe tették, így egy újabb árvíz esetén a nagyobb tömegű mentő- és szállító járművek áthaladását is gond nélkül biztosítani tudják.
 
A polgármester elmondta, a Szentendrei-sziget hídfőjétől a kisoroszi bekötőútig húzódó, agyagszerkezetű, humuszréteggel burkolt árvízvédelmi gát 852 méter hosszú, átlagos magassága 3 méter, ami mintegy 70 centiméterrel haladja meg a 2013-as árvíz idején errefelé mért legmagasabb vízszintet.
 
A kivitelezés során közel 90 ezer köbméter agyagos földet mozgattak meg, miközben megtisztították a munkaterületet a Tildy-híd lábánál felgyülemlett veszélyes hulladéktól is. A 3 méter széles töltéskoronán a gát teljes hosszában kerékpáros és gyalogos forgalmat bonyolító aszfaltút húzódik. A beruházásra azért volt égetően szükség, mert a környező területet minden vízszintemelkedéskor elöntötte a Duna, a legtöbb házba és kertbe betört a víz, emiatt az ingatlanok hónapokra lakhatatlanná váltak.
 
A hasonló károkat megelőzni hivatott védművet mások mellett a megyei kormánymegbízott, a munkálatokat végző Diamit Zrt. vezetője és Iványiné Batta Beáta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium árvíz- és katasztrófavédelmi projektek osztályának vezetője avatta fel.
 
(MTI/Pest Megyei Kormányhivatal)