Ötven éves a DUFI - Amit csinálok, azt megértem
2015-09-16 - Amikor az első repülőgép-szimulátorok megjelentek, kevesen gondolták, hogy a szimuláció alapú tréning napjainkban legalább olyan fontos és elterjedt eszköz lesz az ipari környezetben, mint a pilótaképzésben. Az információ-technológia és a folyamat-automatizálás robbanásszerű fejlődése olyan szintű tudást és biztonságos üzemirányítást tesz lehetővé, amely nélkül már elképzelhetetlen a hatékony és nyereséges üzemeltetés. Az Operátor Tréning Szimulátorok (OTS-ek) használatáról Szabó Tibor Folyamat Információ és Automatizálás Senior Szakértő mesélt.
A MOL Százhalombattai Termelés Managementje 2005-ben ismerte fel azt a potenciált, amely a termelő üzemek hatékony és biztonságos működtetéséhez biztosít speciális, korszerű tudásmegosztást, és elindította az első OTS projektet. Az első két üzemi rendszer 2007-ben valósult meg, amelyeket további hét követett. A kilenc tréning szimulátort öt szobába telepítették, valamennyi közel helyezkedik el az adott technológiához.
 
A tréning szimulátorok alapvető célja, hogy a valós technológiai folyamatok tökéletes másolataként ugyanazt a környezetet biztosítsák a folyamatirányító kollégáknak, mint az élő technológia. Minden technológiai folyamatot matematikai egyenletekkel, bonyolult kalkulációkkal modelleznek. Egy-egy ilyen projekt, vagyis a szimulációs környezet, illetve folyamat felépítése legalább egy évig tart.
 
Alapvető elvárás, hogy a modellek a lehető legpontosabban írják le a technológiát, hiszen csak akkor lehet életszerű tudásátadásról beszélni, ha a folyamatirányítást végző kolléga pontosan azt tapasztalja és látja az OTS szobában, amit a valós környezetben is.
 
A tréningszimulátorok folyamatos használatban vannak, amit az egyes rendszerek működtetéséért felelő OTS instruktorok biztosítanak. Fél évre előre elkészített ütemterv alapján valamennyi, az adott technológia folyamat irányításáért felelős operátor és műszakvezető részt vesz a tréningeken, valamint évente egyszer vizsgát is tesznek.
 
Képzésük úgynevezett forgatókönyvek (szcenáriók) alapján történik. Az alapvető tematika általában négy részre bontható. A "Mi lenne ha?" helyzetben olyan eseményeket gyakorolnak, amelyek soha vagy nagyon ritkán történnek meg a valós üzemeltetés során, ezért a rájuk való felkészülés csak és kizárólag a tréning szimulátoron lehetséges. A "Megtörtént események" gyakorlásába minden beletartozik, amely már bekövetkezett az adott technológiában. Ilyenkor az a cél, hogy a szükséges beavatkozás minél gyorsabb és hatékonyabb legyen. A "Tudásfenntartás" során a biztonságos üzemeltetéshez elengedhetetlen lépések sorozatát gyakorolják a folyamatirányítók. Az "Optimalizálás" kategóriába azok a gyakorlatok tartoznak, amelyek a biztonságos üzemeltetésen túl, a hatékonyság, eredményesség, profittermelő-képesség javítását célozzák.
 
Ma már olyan színvonalú szimulációs alkalmazásokról beszélhetünk, amelyek szinte tökéletesen hasonló folyamatokat és eseményeket képesek biztosítani, mint a valós környezet. Ezt a lehetőséget kihasználva, igen fejlett szintű képzés és tudásátadás zajlik a Dunai Finomító üzemeiben. Mivel a vállalat szeretne további kiemelt fontosságú technológiákat is "lefedni" a szimuláció alapú tréninggel, további projekteket tervez további munkatársak bevonásával.
 
Milyen haszna van az OTS-eknek? A végtelen számú gyakorlat és a hatékonyan összeállított tematika jelentős mértékben képes csökkenteni a biztonsági kockázatot a napi működés szintjén. Egy ipari létesítmény csak akkor lesz képes a lehető legbiztonságosabban működni, ha a szabályok betartásán túl megfelelő kompetenciákkal, képességekkel rendelkező munkatársak végzik a folyamatok menedzselését. A legkisebb mulasztás, figyelmetlenség vagy nem elégséges technológiai ismeret sem engedhető meg.
 
Sok egyéb feltétel megvalósítása mellett, komoly hangsúlyt kell fektetni a kollégák megfelelő képzésére, oktatására, tudásuk, kompetenciájuk fejlesztésére. Ehhez a Dunai Finomítóban több féle, kiválóan megszervezett és összeállatott oktatási folyamat illetve oktatási dokumentum áll rendelkezésre, de Konfucius gondolata remekül megvilágítja, mi a különbség az írásos tananyag, illetve a szimuláció alapú tréning között: "Amit hallok, azt elfelejtem, amit látok, arra emlékszem, amit csinálok, azt megértem!"
 
"Valójában tehát az a fajta tréning, amit a lehető legéletszerűbb körülmények között végzünk, segíthet abban, hogy pontosan megértsük az adott folyamatokat és az elvárt biztonságos üzemeltetés mechanizmusát" – emlékeztet Szabó Tibor szenior szakértő.
 
A DUFI-ban jelenleg a tízedik OTS rendszer projektjének előkészítése zajlik. Ez is, mint a többi jól bevált tréning szimulátor, képes lesz kielégíteni a legmagasabb igényeket, amelyeket a szimuláció alapú oktatással szemben támasztanak. Léteznek azonban már ennél is fejlettebb megoldások. Például a 2D vagy 3D technikával megtámogatott tréningek, amelyek nem csak a technológiai folyamatokat, hanem a terepi környezetet is képesek virtualizálni, azaz fokozni az "élményt" és a biztonságot.