Közösségért díjasok
2015-09-15 - A nedves és barátságtalan időjárás ellenére nagyon sokan voltak kíváncsiak a 2015-ös Battai Napok nyitórendezvényére szeptember 11-én. A nagysátorban az X-Faktorból ismerős énekes, Takács Nikolas hangolta szórakozásra a közönséget, majd Vezér Mihály polgármester nyitotta meg a háromnapos rendezvénysorozatot.    
Mint mondta, a Battai Napokon mindig a találkozásoké a főszerep. Idén a szervezők arra törekedtek, hogy minél több helyi tehetség léphessen színpadra. Köszönetet mondott mindazoknak, akik hónapok óta dolgoznak azért, hogy rendben és sikeresen valósuljanak meg a programok és minden résztvevőnek kellemes kikapcsolódást kínált.
 
Idén második alkalommal került sor a Közösségért Díjak átadására azoknak a személyeknek, akik a város közéletében vagy szűkebb lakókörnyezetükben elismerésre méltó tevékenységet fejtenek ki. A díj emlékéremből és oklevélből áll. Választókerületenként évente kettő adományozható belőle. A díjazottakra a kerület képviselője tesz javaslatot.
 
A díjakat az érintett képviselőkkel adta át a polgármester, a kitüntetettekkel pedig együtt örültek családtagjaik, ismerőseik, munkatársaik, barátaik.
 
Az 1. számú választókerület lakói közül Horváth István (Popi bácsi) és Petrován Gizella kapta meg a kitüntetést.
 
Horváth István (Popi bácsi) több évtizede meghatározó személyisége a százhalombattai futballnak. Játékosként és edzőként is példaként szolgálhat minden nemzedék számára. Edzői tevékenysége eredményeként számtalan torna- és bajnoki győzelem fűződik a nevéhez. Kiemelkedően sikeres női futballcsapata.
 
Petrován Gizella évtizedekig tanított az Arany János Általános Iskolában, diákjaival, kollégáival mindig meleg szeretettel bánt. Nyugdíjasként is örömmel ad tanácsot, segítséget. Személyiségét megértés, emberség, szakmai alázat jellemzi.
 
A 2. számú választókerületben Tujner Jánosné és Vajda Jelena részesült az elismerésben. Tujner Jánosné több társasház közös képviselőjeként dolgozik. Gondosan, precízen, a lakók megelégedésére látja el feladatait. Tájékozottságának és gyakorlatiasságának köszönhetően példaszerűen intézte a panelrekonstrukciós pályázatok megvalósítását.
 
Vajda Jelena öt éve a Bláthy Ottó utca 17-19. társasház intézőbizottságának elnöke. Szervezőkészségének és kitartásának köszönhetően példaszerű állapotban van a társasház. Szorgalmának, műszaki tudásának köszönhetően megbízik benne a tulajdonosi közösség.
 
A 3. számú választókerületben Csépe Sándorné és Kopa Magdolna részesült a Közösségért Díjban.
Csépe Sándorné szeretettel gondozza a közterületeket. Fontos számára a szép környezet, amiért mindig mindent meg is tesz.
 
Kopa Magdolna javaslataival, észrevételeivel hosszú évek óta hozzájárul, hogy a város, a választókerület és közvetlen lakókörnyezete megőrizze állapotát és folyamatosan szépüljön.
 
A 4. számú választókerület díjazottjai Fekete Ferenc és Tima Imre.
 
Fekete Ferenc 1966 júliusában került Százhalombattára, a Dunai Kőolajipari Vállalat dolgozójaként. Később az orvosi rendelő ügyeletes sofőrje volt, majd az Országgyűlési Hivatalból ment nyugdíjba 2003-ban.
 
Tima Imre a város első panelházának első lakója. 1971-ben költözött ide Budapestről, ahol tervezőként dolgozott. a Dunai Kőolajipari Vállalatnál technológusa volt nyugdíjazásáig. Azóta az Olajipari Műszaki Nyugdíjasok Egyesületének aktív tagja. Lánya az Arany János Általános Iskola és Gimnázium népszerű pedagógusa.
 
Az 5. számú választókerületből Bihari Mihályné és Szer Mihály kapta az érmet és az oklevelet. Mindkettőjüknek nagy ünneplésben volt része.
 
Bihari Mihályné (Bözsi) közel 30 éve dolgozik az egészségügyi intézményben. 2007-es indulása óta az egynapos sebészet esetmenedzsere, aki a bejelentkezéstől a gyógyulásig figyelemmel kíséri, segíti a betegeket. Közvetlenségével, stílusával, fáradhatatlan munkabírásával nagyban hozzájárul ahhoz, hogy aggodalom nélkül vészeljék át a különböző műtétekre való felkészülést és az azt követő időszakot. A páciensek mellett kollégáival, feletteseivel és minden hozzáforduló emberrel segítőkész, a leglehetetlenebb kéréseket, feladatokat is igyekszik száz százalékosan teljesíteni.
 
Szer Mihály a város "Szermisije". Hosszú éveken keresztül volt egy személyben a Csónakház, ami a városlakók és környékén élők számára egész évben nyitva állt. Szórakozási és sportolási lehetőséget biztosított mindenki számára. Ezek kiváló megszervezése, családias hangulata nagyban köszönhető személyének. Mindemellett évtizedek óta rengeteg városi szintű sportesemény lebonyolításában vállalt jelentős szerepet, mint szervező és játékvezető.
 
Ugyancsak nagy tapsot kapott Nagy Lászlóné és Őri Ildikó, a 6-os körzet két díjazottja.
 
Nagy Lászlóné (Marika) 1981 óta él Százhalombattán, Dunafüreden. Családanya és családi vállalkozó. A ’80-as évek végétől papír-írószerboltot üzemeltetett. 1995 óta, a lakók megelégedésére működteti a Füredi Kisboltot, amit 2004-ben bővítettek. Igyekszik eleget tenni minden elvárásnak.
 
Őri Ildikó 1988 óta tanácsi, majd önkormányzati munkatársként látott el szociális feladatokat. 1999-től anyakönyvezetőként is dolgozott. 2007 óta a Barátság Kulturális Központ művelődésszervezője és szociálpedagógusa. Elvégezte az Apor Vilmos katolikus főiskola szociálpedagógusi szakát. A Kszellmann Flóra Dunafüredi Közösségi Ház vezetője. Előadásokat, kulturális, közösségi és családi programokat, gyermektábort szervez. Aktív közösségi ember.
 
A 7. számú választókerületben dr. Brauswetter Viktor András és Kiss Imre lett díjazott.
 
Dr. Brauswetter Viktor András évek óta oszlopos tagja az önkormányzat Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottságának. Nagy figyelmet fordít az itt betöltött feladatkörére, amellyel a képviselő-testület munkáját segíti. Állatorvosként meghatározó szerepet tölt be a város életében, a százhalombattaiak bizalommal fordulnak felé. Tudása és tapasztalata évtizedekre nyúlik vissza. A helyi állatvédő szervezetek munkájában is aktív szerepet tölt be.
 
Kiss Imre 1973-ban került Százhalombattára. Aktívan részt vesz a város közösségi életében. Három évig vezette a polgárőrség környezetvédelmi csoportját. A közmunka és a diák-közmunka program koordinálója és vezetője volt. 2014-ben a képviselő-testület Közrend, Közbiztonság Díjban részesítette munkájáért. Éveken át fontos szerepet töltött be a Battai Napokon rendezett Játékos Városiak Találkozóján. Szívvel-lélekkel látta el a kivitelezéssel és az előkészületekkel kapcsolatos feladatokat. A játékok során használt díszletek az ő keze munkáját dicsérték. Mindenki megbízható és precíz emberként ismeri.
 
A 8. számú választókerületben Kanicsár Jánosné és Buzay József részesült elismerésben.
Kanicsár Jánosné tősgyökeres százhalombattai. Édesanyja mellett kislánykorától részt vesz a közösségi munkában. Adománygyűjtésben, ételfőzésben és osztásban, a templom és környékének takarításában, csinosításában tevékenykedik. Szívvel-lélekkel segít, ahol tud, annak ellenére, hogy egészsége megrendült. Munkáját minden ellenszolgáltatás nélkül végzi. Évek óta családjával állítja és díszíti az úrnapi körmenet egyik virágsátrát, amely ajánlására bekerült a Helyi Értéktárba. Alapító és férje haláláig vezetőségi tagja volt a Százhalombattai Faluvédő Egyletnek. Fáradhatatlanul segíti a közösségi rendezvények megvalósulását. Családjával évekig részt vett az egyesület újságának terjesztésében.
 
Buzay József szintén tősgyökeres óvárosi. Édesapja nyomdokait követve építésznek tanult. Mint települési képviselő két cikluson át képviselte az óvárosiak érdekeit. Több mint ötszáz épületet tervezett a városban. Nevéhez fűződik a "Matrica" Múzeum felújítása is. Munkája örökké értéket képvisel, szellemisége időtálló. Képviselősége alatt újították fel a műemlék szerb templomot. Mindig vonzotta a műemlékvédelem. Hátizsákos turistaként járt végig régészeti és építészeti emlékeket, amit számtalan rajzban örökített meg. Évekig a Szákom Kft. ügyvezető igazgatója volt. Nevéhez fűződik a szelektív hulladékgyűjtés elindítása a városban.