Idén megrendezésre került az észtországi Balti Olimpiai Jamboree, amire Németországból, Finnországból, Litvániából, Lettországból, Észtországból, Belgiumból, Oroszországból, Hongkongból és nem utolsó sorban Magyarországról érkeztek cserkészek. A magyar kontingens 26 főből állt, amiből ketten a százhalombattai 1026. számú Szent László király cserkészcsapatot képviseltük.

 

Utunk első állomása a lengyelországi Krakkó volt, ahol az ottani cserkészcsapat otthonában, a belvárosban kaptunk szállást. Az érkezést követően, egy városismereti vetélkedő keretében tekintettük meg az óvárost.

 

Másnap 16 órás buszozás várt ránk, hogy megérkezzünk Litvánia fővárosába, Vilniusba. Ott egy orosz diákcsoporttal együtt egy középiskolában aludtunk. Reggel litván cserkészek vezetésével indultunk várost nézni. Utaztunk a helyi trolival, valamint megkóstoltuk a litván húsos palacsintát, ami egészen hasonlít a hortobágyira.

 

A harmadik éjszakát Rigában, Lettország fővárosában töltöttük, ahol egy szigeten, egy házaspár kertjében sátraztunk. Este szalonnát és kolbászt sütöttünk, valamint tábortűzi dalokat énekeltünk. Riga belvárosát csak másnap reggel jártuk végig és fotózkodtunk a téren, ahol a világ első karácsonyfáját felállították.

 

Délutánra megérkeztünk az észtországi Tagametsába, egy fenyvesben elhelyezkedő cserkészparkba, ahol maga a tábor volt. Minden nap a Baltikum egy-egy országa tanította meg a tradicionális táncokat és játékokat, valamint altáboronként részt vettünk a napi programokon, amelyek sportból, gondolkodtató játékokból, valamint evezésből és íjászatból álltak, utóbbit az észtek "természetnek" nevezték. A délutáni szabadidőben lehetőségünk volt úszni a tóban, ahol az evezést is tartották és, hogy kipróbáljuk a szaunát. Vacsorára, mint ahogy ebédre is, mindig helyi fogásokat készítettek és odafigyeltek az ételallergiára is, mivel lehetett külön laktóz- és gluténmentes ételt kérni. Az esti tábortüzeknél az országok saját játékaikat tanították meg egymásnak. Mindannyiunknak volt egy úgynevezett "titkos barátja", akinek a nevét a nyitó ceremónián kapta meg az illető. Meg kellett keresni őt a tábor végéig és valami jót tenni neki. Sajnos, minket nem kerestek meg, de összebarátkoztam egy finn lánnyal, aki az én titkos barátom volt, és egy jót beszélgettünk, természetesen angolul.

 

Mielőtt utolsó nap elindultunk volna haza, a szervezők kérték, hogy találkozzunk velük a park főterén. Menetelve és népdalokat énekelve érkeztünk eléjük, és megjegyezték, hogy a magyar csapat volt az egyetlen, amely szinte kivétel nélkül mindig énekelve közlekedett és nagyon összetartó volt. Akik a csapatból segítőként jöttek, kaptak egy különleges könyvet utazók beszámolóival a világ különböző részeiről. Ezt követően elbúcsúztunk tőlük, elindultunk hazafelé.

 

Az 1900 kilométeres út nagyjából felénél Lengyelországban, Varsóban álltunk meg pihenni. Hajnali kettőkor értünk oda, mégis elindultunk városnézésre. Egyszerűen gyönyörű volt az óváros az éjjeli kivilágításban. Az egyik nagyobb téren egy kútnál mostunk fogat, és mivel idő szűkében nem tudtuk megvárni, hogy kinyissanak a boltok, öt óra körül egy szórakozóhelyen reggeliztünk. Ez után máris ültünk vissza a buszra, hogy minél előbb megérkezzünk Budapestre.

 

Úgy érzem, a csapat új élményekkel tért haza, és már meg is beszéltük a következő találkozót.

Békes Klaudia, cserkész

 

1026.sz.Szent László Király cserkészcsapat, Százhalombatta