Juhászné Joli néni 1925 augusztusában született a jászsági Szentmártonkátán. Nyolc testvére közül három még ma is él. Joli néni már nyolc évesen dolgozott, negyed bérért csőszködött a határban, közben pedig olvasott. Családja szegénységben élt, nagy becsben tartották egyetlen tehenüket. A jószágnak köszönhették, hogy túlélték a háború alatti élelmiszerhiányt, majd az orosz katonák fosztogatását.

 

Joli néni a férjével az ötvenes években költözött Budapestre a könnyebb megélhetés, magasabb életszínvonal végett. Joli néni a Patyolatnál dolgozott emblémásként. Néha egy hétig is nélkülöznie kellett őt a családjának. Mivel akkor már nagyobbak voltak a gyerekei, őt küldték a vidéki munkákra, kórházakba, szállodákba. Ugyancsak az ötvenes években telkeket vásároltak Százhalombatta dunafüredi részén. Egyet maguknak, egyet-egyet a fiaiknak, nászajándékba. A hatvanas években költöztek véglegesen a városba, egyik gyerekük még ma is a dunafüredi házban él. Joli néni 58 évig élt házasságban. Tíz éve vesztette el a férjét, aki szintén szép kort élt meg, 91 és fél évesen távozott. Fiaiktól négy unoka és hat dédunoka született.

 

Joli néni több mint egy éve az Idősek Gondozóházában lakik, amit mára teljes mértékben az otthonának tekint és úgy is emlegeti: "megyek haza." Aktivitását, tettvágyát nem veszítette el. Önállóan buszozik dunafüredre, a fiáékhoz, ott is "otthon is" szívesen gondozza a virágokat. Azt mondja, az ő idejében olyan tisztességesek voltak az emberek, hogy amikor a bátyja hazaüzent a búcsúból, hogy szüksége lenne három forintra, az apja ötöt küldött, pedig nem is ismerte a hírvivőt. Igaz, kevesebb dolog szolgálta a kényelmet és szórakozást. A testvéreivel például egyetlen petróleumlámpa fényénél olvastak ki nagyregényeket: egy hangosan, a többi csak hallgatta a történetet. Ma több mindennek lehetne örülni, de az emberek valahogy nem akarnak.

 

Ugyancsak nyolc testvérrel nevelkedett Mezőfi Jánosné Pogács Marika, aki 1925. augusztus 14-én látta meg a napvilágot, így a polgármesteri köszöntést éppen a születésnapján kapta.

 

Érden született, de Somogyba ment férjhez és 16 évig ott is élt. Amikor Százhalombattán elindult az iparosítás, és egyre több lett a lehetőség, az édesapja hazahívta őket. A férje nagyon jó kőműves volt, megbecsülték minden munkahelyén. Majdnem minden házat ő épített fel abban a mai Kinizsi utcában, ahol Marika néni ma is lakik. Mivel a nagycsaládból szinte mindenki odaköltözött, akkoriban csak úgy emlegették, hogy Pogács utca.

 

Marika néni ugyancsak fizikai munkát végzett egész életén át. Lányként az uraság, majd az intéző konyháján dolgozott. Amikor az urát három hónapra elvitték katonának, két kisgyerekkel maradt otthon, és hiába volt terhes a harmadikkal, kévevágónak állt a cséplőgéphez, hogy meglegyen a kenyerük. Később mezőmunkás lett a téeszben, mellette öt-hat hektárokat bérben műveltek meg a férjével, hogy építkezni tudjanak. Végül az itteni szövetkezetben tejfeldolgozó lett, innen is ment nyugdíjba. Szerette, de nem is volt olyan munka, amit a családjáért ne végzett volna szívesen. Különösen kedvelte a sütést, a főzést, fontosnak tartotta, hogy az ebéd, a vacsora időben az asztalon legyen. A lányának ma is segít a konyhában, összeállítja a tésztát, elkészíti a süteményt.

 

Marika néninek két fia és egy lánya született, mostanra már hat unokának és hat dédunokának örvendezik. Sajnos, csak egyedül, mert a férjét huszonhat éve eltemette.

 

Azt mondja, legnagyobb büszkesége a családja, amely mindig békességben, szeretetben élt. A veje, akivel egy fedél alatt laknak, olyan, mint egy "falat kenyér". Kisebbik fia, aki a városban él, minden nap látogatja, a nagyobbik, aki a fővárosban lakik, szintén jön, amikor lehet. Unokái, dédunokái napokig "susmorogtak", hogy ki milyen meglepetéssel készül Marika néni jeles születésnapjára, Katit, a lányát pedig, akinek a gondoskodása nélkül már nehezen boldogulna, egyenesen "az Isten áldásának" tartja. Marika néni hálás a sorsnak, hogy mindhárom gyermekéből szorgalmas, igyekvő ember lett, és ha már a nem minden napi jubileum alkalmából szót kapott, azt üzente az olvasóknak: becsüljenek meg mindent, mert mindenért nagyon sokat kell dolgozni!

 

"Egy hosszú élet munkája, eredményei elismerést és tiszteletet érdemelnek, melynek meg kell nyilvánulnia a társadalom tagjai, közösségei, intézményei részéről" – olvasható annak a 2008-as kormányrendeletnek az indoklásában, amely a szépkorúak jubileumi jutalmazásáról és miniszterelnöki köszöntéséről szól. A jogszabály értelmében a 90., 95. és 100. életévüket betöltők életkorukkal megegyező összegű juttatást és a kormányfő által aláírt ünnepi okiratot kapnak. Az eljárást hivatalból indítja a miniszterelnökség, az okirat átadásáról a jegyző gondoskodik.