Dalok, könnyek, mosolyok
2015-05-19 - Fergetegesen sikerült a Városi Népdalkör jubileumi találkozója május 16-án az Óvárosi Közösségi Házban. Az alapítás huszadik évfordulóját a töki, baracskai, kajászói, érdi és hévízgyörki hagyományőrző népdalkörökkel ünnepelte az együttes.
Hihetetlen hangulata volt a rendezvénynek – mondta Klimsa Arthúr települései képviselő, aki az önkormányzat nevében köszöntötte a jubilálókat és vendégeiket. Amikor a Hévízgyörkről érkezett együttes köszöntötte a battai énekeseket, sokan könnyekig meghatódtak, az őket követő énekkar pedig nem is tudta azonnal megkezdeni műsorát.
 
Minden együttes egy-egy népdalcsokrot mutatott be a színpadon, majd felköszöntötték az ünnepelteket. Ezt pohárköszöntő, majd fogadás és az asztalok melletti közös éneklés zárta. Vezér Mihály polgármester üdvözlő sorait Dobos Ágnes városházi szóvivő olvasta fel.
 
A Városi Népdalkört 1995. február 9-én alapította a Barátság Művelődési Központ csoportjaként Dobák Józsefné, aki azóta is a legnagyobb lelkesedéssel és korát meghazudtoló munkabírással vezeti a hagyományőrző művészeti együttest. A tagság jórészt nyugdíjas hölgyekből áll. Az elmúlt húsz évben számos sikeres fellépést, népdaltalálkozót éltek meg együtt, 2007-ben az énekkart Kultúráért Díjjal tüntette ki a város.