Rendőrségi hírek
2015-05-19 - Napokon belül elkezdődik a Százhalombattai Rendőrőrs épületének felújítása. A több mint negyven millió forint értékű beruházás Grunda Tibor százados kezdeményezésére, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság irányításával, európai uniós pályázati forrásból valósul meg.
Az őrs vezetője elmondta, az elmúlt években az önkormányzat támogatásával már sikerült korszerűsíteni az elektromos hálózatot, a parkolót, az öltözőkhöz tartozó vizesblokkot és a konyhát, a mostani beruházással teljessé válik az épület külső-belső felújítása.
 
A biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedésre, az Internethasználat csapdáinak elkerülésére, valamint az erőszak felismerésére és kezelésére tanítja a gyerekeket Balogh Gábor körzeti megbízott az 1-es és az Arany János általános iskolában. Az iskolarendőr-foglalkozások folyamatosak. Más tanintézményekben is tartanak bemutatókat, előadásokat a rendőrök, legutóbb az Eötvös iskolában volt KRESZ-nap, ahová az érdi kapitányság közlekedésrendészeti munkatársai is kivonultak, a gyerekek előadást hallhattak és motoros rendőrökkel is találkozhattak. Közben az ovikban ovizsaru-program zajlik, ahol a közlekedési szabályok mellett az életkoruknak megfelelő veszélyekre hívják fel a kicsik figyelmét.
Az őrs kiemelt figyelmet fordít idén a kerékpáros balesetek megelőzésére, rendszeresen ellenőrzik a kötelező tartozékokat és a hiányosságokra figyelmeztetik a bicikliseket. A jó idő beköszöntével a szabadtéri rendezvények biztosítása is számos feladatot ad a rendőrségnek, emellett a kiemelt közbiztonsági akciók sem maradnak el. Május 15-én éjjel a szórakozóhelyeket ellenőrizték, amelyben segítségükre voltak a közterület-felügyelők, a polgárőrök és a társszervek is. Az ilyen akciók célja a kőrözött személyek kiszűrése mellett az, hogy a fiatalok biztonságos és tisztességes körülmények között szórakozzanak, akik nem nagykorúak, ne kapjanak szeszest italt, és ne történjen bűncselekmény – hangsúlyozta a rendőrőrs vezetője. Az ellenőrzések alkalmával intézkedni semelyik szórakozó helyen nem kellett.
 
Áprilisban három ittas autóssal szemben jártak el a battai rendőrök. Feltehetően nem volt józan az a 28 éves segédmotor-kerékpáros férfi sem, akinek nem volt elég széles a Dunafüredi út május 9-én este. Ráhajtott a padkára, felborult és könnyebb sérüléseket szenvedett. Az alkoholszonda fogyasztást mutatott, a kórházban vért vettek a balesetet okozó férfitól, akiről egyébként az is kiderült, hogy eltiltották a vezetéstől. Szabálysértési eljárást indítottak ellene, ha azonban a szakértői eredmény megerősíti az ittasságot, komolyabb büntetésre számíthat.
 
Egy asztalon felejtett mobiltelefont emeltek el április 27-én este egy Kodály sétányi sörözőben.
 
Lelopták egy parkoló Honda Civicről mind a négy kereket április 19-én éjjel az Erkel körúton.
 
Bukóra hagyott ablakon surrantak be egy családi házba a Hun utcában május elsején éjszaka. A háziak csak reggel vették észre a betörést, ékszer és készpénz tűnt el a lakásból.
 
Leláncolt kerékpárt vittek el a vasútállomásról május 7-én napközben. A rendőrség kérésére néhány hónapja a korábbinál jobban látható helyre telepítette a kerékpártárolót a Szákom Kft.
 
Dunafüred és Óváros után már a Lakótelepnek is van körzeti megbízottja. Majoros Marcell törzsőrmester egyelőre a rendőrőrsön fogadja ügyfeleit minden páros hét keddjén, 12 és 14 óra között. A szolgálatban társa Regő, a két és fél éves németjuhász kutya, amely a gyalogos járőrözésben és a rendezvények biztosításában is részt vesz, emellett kedvelt közreműködője a gyermekprogramoknak. A rendőrség arra kéri a lakosságot, forduljanak bizalommal a körzeti megbízottakhoz, akár közbiztonsággal kapcsolatos kérdésük, problémájuk van, akár gyanús személyre vagy eseményre lettek figyelmesek.