Továbbra is a középmezőnyben az NB I/B kézilabdacsapat
2015-05-12 - Csurgóra, a legtávolabbi ellenfélhez utazott az SZKE a bajnokság utolsó előtti fordulójára május 9-én. Csurgói KK U23 – Százhalombattai KE 30-27 (19-15)
A battaiaknak a korábbi négy sérült játékosuk mellett Nagy Csabát is nélkülözniük kellett a mérkőzésen. A meccs eredményessége szempontjából döntő fontosságú volt, hogy mennyire tudja az SZKE hatástalanítani a fiatal csurgói gárda kulcsfegyverét, a gyors indításokat és lerohanásokat. Az első félidő huszonötödik percéig a Batta szempontjából megfelelően alakult az eredmény (15-14), de a félidő utolsó öt percében a hazaiak gyors indításokból négy gólra növelték előnyüket. A második félidőben az SZKE védekezést váltott, és tíz percig gólt sem kaptak, sikerült 19-18-ra feljönniük. Ezután azonban a Csurgó két periódusban is újra gyors indítású gólokat szerzett és nem engedte magához közel a battai játékosokat. Végül a küzdelmes, nagy iramú mérkőzésen három góllal győztek. Az utolsó fordulóban a Balatonfüredi KSE U23 csapatát fogadja a Batta a VSZK-ban május 16-án. A ki-ki mérkőzésen a két együttes fogja eldönteni a hatodik és a hetedik hely sorsát. Az SZKE huszonhárom ponttal a tabella hetedik helyén áll. Hajrá, Batta!