Gyermekkorunk madárszíve
2015-04-27 - A gyermeki létállapottal, a magától értetődő, még bomolatlan egységgel foglalkozik Baka Györgyi új versciklusa, a Gyermekkorom madárszíve. A szerző negyedik önálló verseskötetét április 23-án mutatták be a Hamvas Béla Városi Könyvtárban, Százhalombattán.
Baka Györgyi az intézmény egykori munkatársa, a Hamvas Béla Népfőiskola és Szabadegyetem szervezője. A könyvbemutató házigazdái régi barátok, kollégák, József Rozsnyai Júlia és László Bandy voltak. Mindketten szinte megrendültek a gyermekkorról felnőtt szavakkal valló verseken, többször a könnyeiket sem tudták visszatartani a beszélgetés, a költemények felolvasása közben.
 
Baka Györgyi, akinek 2008-ban jelent meg első saját verseskötete, a XV. kerületből szerzett inspirációt ennek a legújabbnak a megírásához – többféle értelemben is. A rákospalotai polgármester és országgyűlési képviselő, László Tamás ugyanis nagy barátja az irodalomnak, aminek köszönhetően a kerületben élénk a kulturális élet, és az önkormányzat számos könyv kiadását támogatta eddig is. Egy ilyen bemutatón, ahol többek között Baka Györgyi írásai is megjelentek egy antológiában, a költőnő elmondta, személyes és meghatározó élmények fűzik Rákospalotához, amelyeket versciklusba szeretne foglalni, mire a városvezető azonnal felajánlotta, hogy kiadják a művét.
 
Baka Györgyi Csemőn, tanyasi környezetben nevelkedett, de egy gyermekbetegség súlyos szövődményei következtében drámai fordulatot vett az élete. Több mint fél évet töltött egy fővárosi kórházban, így kerültek édesanyjával Pestre, mivel ő minden nap látogatni akarta a beteg kislányt. Végül összesen két évet éltek az anyai nagybácsi családjával a rákospalotai szobakonyhában, ahol Györgyi feloldódott, magára talált, a csemői magány után megélte a gyerekközösségbe tartozás élményét. "Befogadták ott."
 
A gyermekkorom madárszíve versei ettől függetlenül nem a gyermekkor naiv, idilli világszemléletét tükrözik, nem is a gyermekekhez szólnak. Bemutatják a félelmeket, fájdalmakat, veszteségeket, amelyeket előbb-utóbb minden gyermek átél - "Nem emlékszem apára, csak a bakancsára." -, de a gyermeki lét éntudat nélküli "létegységébe" is visszavisznek, amelyet valószínűleg mindannyian megéltünk az életünk elején, de többségünk – sajnos – elfelejtette. "... Minden, ami körülvesz / én vagyok, megismerjük / egymást egymásban / a szélben síró füvekkel, / fürge hangyákkal, lebegő / pillangókkal..."