Krízislakásból az életbe
2015-03-02 - Néhány napja kisbaba született a Gólyahír Egyesület százhalombattai krízislakásán. Koraszülöttként, egészen váratlanul, hajléktalan anya gyermekeként látta meg a napvilágot. Kint az utcán minimális lett volna az esélye, a Gólyahírnek köszönhetően életben maradt.
Bár az egyesület történetében még nem fordult elő, a rohamos szülés ismert fogalom a szakemberek számára – mondta el Mórucz Lajosné, az egyesület alapító elnöke. Elizabet több mint egy hónappal korábban érkezett, de egészségesen. A krízislakásban tartózkodó többi kismama betakarta és mentőt, orvosi ügyeletet, Gólyahíres segítőket hívott.
 
Elizabetet a kórházból örökbefogadó szülei viszik haza, de életet adó anyja hat hétig még meggondolhatja magát, vagyis visszavonhatja a lemondó nyilatkozatot.
 
Egyebek mellett ezt tartalmazza a nyílt örökbefogadásról szóló törvény tavaly márciusban életbe lépett módosítása. Bár a Gólyahír Egyesület közreműködött a törvénymódosítás előkészítésében, ezt a változtatást nem támogatták. Igaz, az eltelt egy évben nem érezték negatív hatásait. A 45 szülőanya közül, akiknek ez idő alatt segítettek az örökbe adásban, senki sem gondolta meg magát.
 
Az egyesület március 12-re szakmai konferenciára hívta a nyílt örökbefogadás területen dolgozó szakembereket, hogy megvitassák az új adoptálási törvénnyel kapcsolatos tapasztalatokat. A minisztériumi, gyermekvédelmi és gyámügyi vezetők mellett előadást tart a tizenhat éves Sebesfi Ádám, aki nyílt örökbefogadással került a családjába, valamint Csókásiné Hermann Anna, a százhalombattai védőnői szolgálat vezetője is, aki a krízisterhesek gondozásáról beszél.
 
"Szerető családot a gyermekeknek!" – a rendezvény ezt az elnevezést kapta. Móruczné Gabi pedig azt emelte ki az idén 15 éves egyesület céljai közül, hogy mindhárom félnek - a gyerekeknek, a válsághelyzetbe került kismamáknak és a gyermektelenségtől szenvedő pároknak is - a lehető legjobb megoldást kell nyújtani.
 
A fővárosi szakmai konferenciát március 7-én az örökbefogadó szülők számára szervezett országos találkozó előzi meg. Ezt Százhalombattán, a Hotel Trainingben rendezik. Az előadók között szerepel Pécsi Rita neveléskutató és Kiss Éva Gordon-tréner, aki rendszeresen segíti az egyesületi munkatársak szupervízióját. A résztvevők egy olyan, 30 éves hölggyel is megismerkedhetnek, aki most szilveszterkor tudta meg, hogy örökbe fogadták. Az interneten találta meg a Gólyahír telefonszámát. Január 2-án hívta fel Móruczné Gabit, mert el akarta mesélni a történetét.
 
Az előadásokat ünneplés követi, a résztvevőknek meglepetéssel és vacsorával kedveskedik a Gólyahír Alapítvány, amelyet kifejezetten az örökbefogadó családok támogatására hoztak létre. A több mint ezerfős közösségben óriási az összetartó erő. Zárt Facebook csoportot működtetnek, ahol bárkinek bármire van szüksége, azonnal segítséget kap. Akár külföldről kell beszerezni egy gyógyszert, akár ledőlt a házon a kémény, az élet minden területén támogatják egymást.