1941. december 7-én vasárnap, a Nagumo Csuicsi tengernagy vezette japán flotta megtámadta az Amerikai Egyesült Államok haditengerészetének Pearl Harbor-i (Hawaii-szigetek)) támaszpontját.

A mindenki számára közismert eseménynek azonban vannak "szépséghibái". Nyilván való, hogy mind a két fél akarta a háborút. Japánban a katonai vezetés, Amerikában a gazdaságot irányító erők. Azonban, hogy az amerikai közvéleményt - és így nemzetet is - a háború mellé állítsa, szükség volt valamilyen látványos áldozatra amerikai részről.

 

Nagyon sok előjele volt a támadásnak és nem csak úgy általában. Lenint (1921) idézve "Csak idő kérdése, hogy a Japán Császárság mikor csap össze az Egyesült Államokkal a Csendes Óceán birtoklásáért!" Nos, ennél ezért konkrétabb események is voltak. Rengeteg hírszerzési adat állt az amerikaiak rendelkezésére. Közel három hónapja tudtak a támadó hajóhadról és a konkrét helyszínről is. Ahogy az idő közeledett úgy vált világossá a konkrét időpont is. Ennek több bizonyítéka is van, amit kénytelen kelletlen ismertek el most már kormányzati szinten is. Néhány konkrétum és tény:   

Két figyelmeztetés készenlétbe helyezhette volna az amerikai erőket. December 7-én reggel a kikötő bejáratánál egy amerikai járőröző romboló egy japán tengeralattjárót észlelt, azt elsüllyesztette, majd jelentette ezt. Az egyik radarállomás 7 órakor északról közeledő repülőgépeket észlelt. A radarkezelők jelentették az információs központnak, ahol ezt úgy értelmezték, hogy ezek a Kaliforniából erősítésként jövő B-17 Flying Fortress-ek, amelyeknek az érkezését erre a napra várták. Valójában a támadó japán gépeket észlelték.

 

A XX. századi modern tengeri hadviselésben egyre kevesebbet számítottak a rombolók meg a cirkálók. Ami viszont élet-halál kérdése volt a csendes óceáni hadviselésben, azaz anyahajók nagysága és létszáma. Mint köztudott ezek döntötték el a Csendes Óceáni hadjáratok kimenetelét. Az konkrét hadieseményt tekintve azért az még is "furcsa", hogy egy darab anyahajó sem tartózkodott a Pearl Harbor-i kikötőben, miközben minden más hajó ott volt. Az Amerikai Haditengerészet ennél a bázisánál még soha nem volt vasárnap hadgyakorlatra kirendelve anyahajó, ráadásul kísérő hajók nélkül. (!)

A Három hullámban érkező Japán támadás négy csatahajóval végzett (USS Arizona, USS California, USS Nevada, USS West Virginia) amik el is elsüllyedtek. A USS Oklahoma felborult. Három másik csatahajó (USS Pennsylvania, USS Maryland, USS Tennessee), valamint 3 cirkáló és 3 romboló súlyosan megsérült. 188 repülőgép megsemmisült. 2403-an meghaltak, 1178-an megsebesültek. A támadás ideje alatt a japánok fő célpontjainak tekintett repülőgép-hordozók nem voltak a kikötőben! A legsúlyosabb veszteségek az Arizona csatahajón következtek be. Az első támadás során bomba csapódott a elülső fedélzet alatti lőszerraktárba, és az ezt követő robbanás közel ezer embert ölt meg.

Továbbá az USA kormánya tökéletesen tisztában volt a támadás várható idejével. Erre enged következtetni, hogy az amerikai hírszerzés ekkorra már megfejtette a japán diplomáciai kódokat, és Angliából is rendelkezésre álltak erre utaló információk. Az elmélet hívei szerint indokra volt szükség a második világháborúba való belépésre, amit az amerikai polgárok többsége ekkor nem támogatott.

Ezt a tényt tovább erősíti a japán nagykövet esete, aki kezében a hadüzenettel 1941. december 7-én 12.45-kor Washingtonban kihallgatást kért a külügyminisztertől, aki csak 13 óra 30 perckor (Pearl Harbor-i idő szerint 8 óra 30 perckor) fogadta. Természetesen ez szándékos volt, pont azért, hogy a Japán nagykövet ne tudja időbe átadni a hadüzenetet. Az Egyesült Államok így megvádolhatta Japánt a hadüzenet nélküli támadással.

 

A hivatalos álláspont nem tagadta, hogy a hírszerzés rendelkezett információkkal az esetleges támadásról, valamint a hadüzenetről, de a késlekedést az információk értékelésének hibáival indokolta. Fogadjuk el, hogy a tárgyalt időpontban mindkét fél (a japán és az amerikai egyaránt) kívánta a háborút; más-más okokból ugyan, de óhajtotta. Agresszornak meg normális ország nem nagyon akar látszani, csak ha más kiút nincs. Erkölcsi győztes Amerika lett – később pedig az erkölcsi mellett a fizikai győzelmet is megszerezte.

 

Érdemes kitérni arra, hogyan magyarázták meg azt, hogy 1941. december 7-én miért késlekedtek Marshall vezérkari főnök figyelmeztetésének az időben való gyors továbbításával: "Figyelembe véve a korábbi figyelmeztetéseket és parancsokat, ez csak pótlólagos figyelmeztetés volt. Ha a figyelmeztetés idejében megérkezett volna, akkor sem hajtott volna sok hasznot, mert a helybeli parancsnokok a figyelmeztetés feltételezett időpontja előtt nem foganatosítottak olyan intézkedéseket, amelyek lehetővé tették volna a támadás hatásos visszaverését." Szerintem elég gyenge mentegetőzés.

 

A tényektől és a megtörtént eseményektől elvonatkoztatva a támadásban meghalt tengerészek, katonák és civilek hősiességét senki nem vonhatja kétségbe! Azok az emberek az életüket adták azért, amiben hittek. Minden tiszteletet megérdemelnek!

 

Szalai Attila