Mi lehet a legvonzóbb egy általános iskolásnak – vagy akár egy gimisnek - abban a szóban: tábor? Az első, ami átfut az agyukon: se suli, (és az idősebbeknél) se szülők! Csak mi és a haverok, a busz és egy rakás bőrönd. Mi lehet a legvonzóbb a sítáborban? Mert nem ugyanaz. Ez nem egy egyszerű tábor. Ez SÍtábor!

 

Mit gondolnak a kezdők a síelésről? Iszonyat meredek sípálya, sebesen sikló sílécek, őrült gyorsaság... még belegondolni is rémes!

 

És a haladók? Iszonyat meredek sípálya, sebesen sikló sílécek, őrült gyorsaság... még belegondolni is gyönyörűség!

 

Mi, a táborozók, az indulás előtt már-már menekülünk a folytonosan aggódó szülők elől, akik már ötödszörre figyelmeztetnek, hogy "Legkésőbb 9-kor feküdj le aludni! Öltözz fel rendesen! Vigyázz a sebességedre!". Automatikusan rábiccentünk ezekre, hogy jó, értjük, vigyázunk, és akármennyire is fog nekünk hiányozni apu és anyu, megkönnyebbülten sóhajtunk fel, mikor a busz kikanyarodik a Tesco parkolójából.

 

Hogy mit érzünk? Szabadságot. Tömör, színtiszta, 100%-os szabadságot!

Dolgozatok, felelések, házik..., ég veletek! Temessen be titeket is a hóvihar!

Apropó, hóvihar... Nem épp szerencsésen indult az idei sítáborunk. Az unokatestvérem első nap elhagyta a csizmája talpát, egy kicsit az orra is vérzett, majd rögtön a rákövetkező nap eltörte a síbotját is. A barátnőmnek a síléce kötését sikerült hazavágnia. Aztán a tábor második felére kis híján a szobakulcsunk is eltűnt, de akkora már több napja körül vett bennünket a tábor boldogságot árasztó kisugárzása, az első reakciónk a nevetés volt.

 

De a hóviharra visszatérve: az első napokon egy kicsi hó sem volt, a pályákat hóágyúzni kellett. Sokan morgolódtunk, hogy tessék, eljövünk Battáról, hogy lássunk havat, erre otthon esik, Ausztriában pedig nem. Második nap végére én személy szerint térden csúszva könyörögtem egy kis havazásért...

Harmadik napra aztán Természet Anya meghallgatott minket, beült a legközelebbi hüttébe, és leadta egyedi rendelését. Egy extra nagy adag havat kisebb-nagyobb széllökésekkel körítve.

 

Mivel a ratrak sehol sem volt már délelőtt 10-kor, még a leglankásabb pályaszakasz is kihívást jelentett. A szerencsésebbeknek csak a sílécére ragadt hatalmas mennyiségű hó. Másoknak a nadrágjukra is.

Amit viszont mindenki kivétel nélkül élvezett, arra a délután folyamán került sor: a szabad síelés. Akármilyen egyenetlen, buckás, túl csúszós vagy túl tapadós is a pálya, nincs annál felemelőbb érzés, mint mikor a barátaiddal együtt siklasz lefelé vakító fehérséggel körülvéve. Akár a Mennyországban, de szerencsére az ottani fehérséget közülünk senki sem tapasztalta. Kart, lábat, nyakat idén sem törtünk... csak egy síbotot meg egy sílécet.

 

Ah, a sítábor! Ha innen nem élményekkel gazdagodva vidáman és sztorizgatva térnél haza, és nem arra gondolnál először, amint újra meglátnád a Tesco neonbetűit, hogy simán visszamennél még egy hétre, benned van a hiba. A sítábort nem lehet nem szeretni.

 

Fodor Krisztina 7.b