Közlemény
2015-02-13 - Százhalombatta Város Önkormányzata ezúton tájékoztatja a Város minden polgárát, hogy a 2015. február 12-ei Képviselő-testületi ülésén úgy döntött, hogy - a szolgáltató cég gazdálkodásában észlelt okból - felmondja a Men for Care Kft-vel 2004. október 8-án megkötött Ellátási szerződést. Az Önkormányzat az egészségügyi szakellátással kapcsolatos feladatokat a jövőben új szolgáltatóval kívánja ellátni.
A 2004-ben - húsz éves időtartamra - megkötött Ellátási szerződés értelmében a Szolgáltató felelt a járóbeteg szakellátás szakrendelései és az egynapos sebészet ellátásáért. A felmondás nem érinti az alapellátás – a háziorvosok, a gyermek háziorvosok, a fogorvosok, az ügyeleti szolgálat, a védőnői szolgálat – biztosítását.
 
Az Ellátási szerződés szerint a Szolgáltató a felmondólevél kézhezvételétől számított minimum 90 napig köteles biztosítani az egészségügyi szolgáltatás folyamatosságát úgy, hogy az a lakossági ellátást sem színvonalában, sem minőségében ne érintse.
 
Százhalombatta Város Önkormányzata mindig nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a város lakossága számára széles körű és magas színvonalú egészségügyi ellátást nyújtson. Ez a törekvésünk az egészségügyi ellátást biztosító szakorvosok és alkalmazottak nélkül ilyen kimagasló eredményekkel nem valósulhatott volna meg, amit ezúton a város nyilvánossága előtt is megköszönünk, jelezve azt, hogy magas színvonalú szakmai munkájukra, áldozatos tevékenységükre a jövőben is számítunk.
 
Az Önkormányzat mindent megtesz a lakosság egészségügyi ellátásának folyamatossága és az eddig megszokott magas színvonal megtartása érdekében.
 
Százhalombatta, 2015. február 13.
 
Százhalombatta Város Önkormányzata