Pozsgay Imre a Stádiumról
2015-01-28 - A Stádium legutóbbi száma az első világháború kitörésével és háborús veszteségeinkkel foglalkozik. Kósa Csaba (a MUK elnöke) oroszlánrészt vállalt abban, hogy ehhez a tematikához kapcsolódóan a lapban a legfrissebb és legszínvonalasabb írások jelenhessenek meg.
Pomogáts Béla, Lisztócky László, Bakonyi István, Kaiser László, Mártonfi Benke Márta, Benke László és természetesen Kósa Csaba írásai szólítják meg ebben a témakörben az olvasót. A folyóirat főszerkesztője, Pozsgay Imre elmondta, hogy a Stádium a világháború okait és annak következményeit a jövőben folyamatosan és a legkörültekintőbb tárgyilagossággal fogja vizsgálni, beleértve a trianoni békediktátumot is.
 
Pozsgay értékelése szerint a Stádium az utóbbi két évben jelentős eredményeket ért el, a lap változatlan törekvése a szellemi összefogás előmozdítása, s természetesen az is, hogy Százhalombatta művészeti és kulturális értékei a lap által is jelen legyenek a magyarság életében. Fazekas István felelős szerkesztő a legutóbbi lapszám tartalmából azt a híradást emelte ki, hogy az elmúlt év végén Gencso Hrisztozov bolgár költő kapta meg a Ratkó József-díjat, majd hozzátette: "Gencso Hrisztozov a magyar kultúra egyik legnagyobb misszionáriusa. Minden díjat megérdemelne, s ezt nem a húszéves barátságunk mondatja ki velem, hanem az értékek pontos ismerete."
 
A legutóbb megjelent Stádiumban mindezeken túl Áron Attila és Pósa Zoltán novellái mellett Lászlóffy Csaba, Kiss Irén, Rózsa Dániel, Debreczeny György és Szigeti Lajos versei olvashatók, valamint Illéssy Mátyás atyával jelent meg rendhagyó beszélgetést a karácsony üzenetéről. Ezúttal sem maradt ki a lapból Arany Lajos nyelvvédelmi írása.