Fűben, fában az orvosság
2014-12-10 - Megtelt a kulturális központ színházterme Szabó Gyuri bácsi előadásán december 2-án. A 86 éves "természettudós" még a nagyanyjától tanulta a népi gyógyászatot, és a család úgy tartja számon, hogy ő huszonegyedik a generációk sorában.
A Bükkszentkereszten élő füvesember úgy ismeri a gyógynövényeket, ahogy ma már csak igen kevesen. Gyerekkora óta járja az erdőket, gyűjti a gyógyító növényeket, százötven félét ismer és alkalmaz. Gyógyteái számtalan bajra adnak enyhülést, köztük a cukorbetegségre is. Különösen az utóbbi tüneteit enyhítő teakeveréke miatt vált ismertté, még az óceánon túlról is érdeklődnek utána a betegek.
 
A több ezer éves népi gyógyászatot hol elismerték, hol kuruzslásnak kiáltották ki hazánkban. Manapság egyre népszerűbb, de ott még nem tartunk, mint a németek, akiknél az orvosok 39 százaléka használja a gyógynövényeket.
 
Gyuri bácsi szerint három alapvető probléma okozza a betegségeinket. Az egyik, hogy rengeteg vegyszer jut a szervezetünkbe mind az étkezéssel, mind egyéb tevékenységeink során, például tisztálkodó-szerek, krémek formájában. A másik, hogy nem rendelkezünk megfelelő immunvédelemmel, amiben szerepük van az antibiotikumoknak is. A harmadik ok, hogy nagyon alacsony szintű az egészségismeretünk, például sokan azt sem tudják, pontosan hol találhatóak az egyes szerveik.
 
Nem arról van szó, hogy ne járjunk orvoshoz, mert Gyuri bácsi is jár, méghozzá évente! Fontos, hogy tisztában legyünk vele, milyen állapotban van a szervezetünk.
 
Emellett nagyon fontos, hogy méregtelenítsük a szervezetünket, méghozzá folyamatosan, amihez heti egy csésze megfelelő gyógytea is elég. Minden betegség gyógyítása tisztítással kell, kezdődjön, és ilyenkor már kúraszerűen kell fogyasztani a teát. Hogy milyet és hogyan, arra több konkrét példát is említett. Aki részleteket akar tudni, a www.gyorgytea.hu oldalon érdeklődhet.
 
Szabó Gyuri bácsi szerint, nemcsak a megelőzésben, a betegségek gyógyításában is nagy szerep jut a növényeknek, 20-40 százalékkal növelhetik a gyógyszeres kezelés hatásosságát. Nem egy esetben tapasztalta, hogy olyan elváltozások is rendbejöttek a főzeteknek köszönhetően, amelyeken elvileg csak az operáció segít. Egy nyolc éves kisfiú például a gyógyteának köszönhetően úszta meg a vesekőműtétet.
 
Gyuri bácsi felhívta a figyelmet arra is, a dezodorok állandó használatával gátoljuk a természetes méregtelenítést. Az lenne egészséges, ha naponta 10-20 percet izzadnánk, ha pedig így tennénk, az ötödik héten már a nem is lenne kellemetlen szagunk.
 
A mi egészségünkkel senki sem tud helyettünk törődni, és a legnagyobb szerepe természetesen a megelőzésnek van. Heti egy-egy csésze gyógyteával sokat tehetünk a szív- és érrendszerünk megőrzéséért, az emésztőrendszerünk épségéért is. A gyomor elsőszámú ellensége a szorongás, az idegesség, ez ellen is védenek a gyógyteák, a savat a krumplilé is szépen szabályozza, már, ha valaki képes meginni.
 
Vajon ötszáz év múlva lesz-e lába az emberiségnek? – kérdezte Gyuri bácsi, amikor előadásában a mozgásszerveinkre tért. Ha nem mozgunk eleget, az hozzájárul a különféle mérgek lerakódásához, a reumához, a porckopáshoz. Utóbbi megelőzéséhez, enyhítéséhez a gyógyteák mellett az étkezési zselatin, a kocsonya, a csirkelábleves is hozzájárul.
 
Magyarország vezet a rákos megbetegedések számában, Gyuri bácsi szerint ennek fő oka, hogy nem törődünk eléggé magunkkal. Bizonyos gyógyteák, lekvárok a retteget tumorral szemben is hatásosak, amit néhány esettel is szemléltetett.
 
Említette a sav/lúg bázis egyensúlyban tartását, amelyet egyszerűen, gyógyszertárakban is vásárolható lakmuszpapírral ellenőrizhetünk, valamint a cukor ártalmasságát, amellyel tulajdonképpen "etetjük" a rákos sejteket.
 
Elmesélte azt is, mitől olyan különlegesek a Bükkszentkereszt környékén található gyógyfüvek, és a megjelenteket arra biztatta, tegyék meg egészségükért, amit lehet, ha pedig speciális tanácsra van szükségük, forduljanak hozzá bizalommal akár telefonon, vagy emailben.