2014. december 5. egy átlagos nap a naptárban. Vilmáktól és Csabáktól elnézést kérek, hiszen ők aznap ünneplik a névnapjukat! Szóval egy átlagos nap munkával, otthoni teendőkkel.

 

Délutánra kaptam egy meghívót egy jótékonysági eseményre. Sok ünnepi programra kapok meghívót, pláne így év vége felé. Természetesen nem tudok mindegyiknek eleget tenni, amit nagyon sajnálok, de a nap 24 órából áll, és még a képviselőnek is van magánélete.

 

Úgy gondoltam, ez az esemény mégiscsak más lesz, és rövid morfondírozás után úgy döntöttem, elmegyek. Soczó Ádám gyógykezelésének támogatása volt a célja a jótékonysági rendezvénynek. Zsebre vágtam a fényképezőt és elindultam. Mostanában sokat fotózom. Főleg azokat a rendezvényeket, amiken megfordulok. Érdekesek az emberek, meg persze, így nem szállnak el az emlékek.

 

Leérve a Zenálkó Etel Óvárosi Közösségi Házba, beleírtam a rendezvény vendégkönyvébe, adakoztam, választottam egy ajándék kulcstartót, majd leültem a hátsó sorba és vártam a műsor kezdetét. A műsor kezdése kicsit csúszott, ami egyáltalán nem okozott senkinek gondot, vártunk türelemmel. Várakozás közben eszembe jutott, hogy a zsebemben lapul a fényképezőgép, amivel készíthetnék egy-két fotót a többi vendégről meg később a műsorról. Egyszer csak elkezdődött a műsor. Rövid felvezetés után levetítettek egy filmet Ádám történetéről. Szívszorító volt látni, hogy min ment keresztül a családjával együtt. A szülők igazi hősök a szó minden értelmében. Szem nem maradt szárazon. Én is nyeltem a gombócokat, éreztem, hogy ugrál az állkapcsom, ahogy próbálom visszatartani a könnyeimet. A filmek, amiket a HALOM Televízió készített, a világ bármely televíziójában megállták volna a helyéket. A film érzelmileg próbálta visszaadni a nézőnek az Ádámmal és a családdal történteket. Ez annyira jól sikerült, hogy elment a kedvem a fotózástól és zsebben maradt a fényképezőgépem. Valahogy nem tartottam odaillőnek a fényképezést. Nehéz ezt megfogalmazni. Talán Ádám küzdelme és a család hősiessége előtt való tisztelgés? Vagy az érzelmileg magával ragadó film? Vagy mindkettő együtt? A film hatása és az ott lévők szinte megfogható jó szándéka, ami olyan ünnepélyessé és méltóságteljessé tette a rendezvényt, hogy nem volt odaillő az átlagos rendezvényfotózás.

 

Sajnos, nem tudtam maradni sokáig. Jött egy telefon, mennem kellett. Hazaérve el is felejtettem, hogy a fényképezőgép még a zsebemben van. Kivettem a zsebemből és most először nem bántam meg, hogy a memóriája üres maradt.

 

Szalai Attila