Klíma-koordinátorok és energiavadászok Százhalombattán
2014-12-03 -
Idén is az E.ON csoporttal közösen folytatja a GreenDependent Intézet az EU energiamenedzsment és társadalmi befektetés-díjas, EnergiaKözösségek elnevezésű háztartási-közösségi energia-megtakarítási versenyt. A verseny során a résztvevők megtanulják, hogyan érhetnek el jelentős energia-megtakarítást otthonukban beruházás nélkül, úgy, hogy közben jól együttműködő közösségeket alakítanak.
 
Az E.ON idén már 4. alkalommal induló EnergiaKözösségek versenyének célja, hogy növelje a családok, háztartások energiatudatosságát és energiahatékonyságát és ezen keresztül is népszerűsítse a klímabarát, zöld életmódot. A program érdekessége, hogy a háztartás minden tagját igyekszik bevonni a versenybe, a háztartások, családok pedig közösségeket alakítanak, így a jelen és jövő nemzedékei együtt tanulhatják és gyakorolhatják a környezettudatos, fenntartható életmódot.
 
A verseny célja továbbá, hogy a résztvevők úgy érjenek el energia- és erőforrás-megtakarítást, hogy eközben az életminőségük nem csökken - sőt, a korábbi résztvevők beszámolói alapján nő! Információt, útmutatást és tanácsokat kapnak arra nézve, hogy befektetés nélkül hogyan érhetnek el megtakarításokat az otthonukban. Fontos, hogy a jelentkezők más családokkal, háztartásokkal is együttműködnek, felhasználva a közösség erejét erősítik egymást, és közösen még jobb eredmények elérése válik lehetővé. Az első három évadban a közösségek átlagosan 8-10 százalékos megtakarítást értek el, de az igazán lelkesek 15-20 százalékkal is csökkentették fogyasztásukat, miközben a kreatív feladatok részeként klímabarát menüt és zöld bulit is terveztek.
 
A százhalombattai versenyt a Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat koordinálja önkéntes, 12 éves fiatalokkal, két külön közösséggel. Ezért a versenybe kétszer hat család jelentkezését várják.
 
Energiaközösséget alakíthatnak szomszédok, barátok, munkatársak, iskolatársak, művészeti, sport vagy vallási közösség tagjai, tehát bárki!
 
A közösségeket Tápai Mónika és Koszta Andrea felnőtt klíma-koordinátorok és a civil szervezet 10 évnél idősebb fiataljai, mint energiavadászok fogják össze. Az ő feladatuk, hogy biztosítsák a mérőórák leolvasását és azt, hogy a résztvevő családokban mindenki megismerje a megtakarítási lehetőségeket. Munkájukat a GreenDependent szakértői csapata és az E.ON önkéntesei is segítik. A klíma-koordinátorok november 28-án az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában kapták meg a megfelelő képzést a verseny lebonyolításához.
 
A legtöbbet megtakarító közösségeket az E.ON értékes nyereményekkel jutalmazza, a legtöbbet megtakarító és legkreatívabb közösség díja 300 ezer forint értékű vásárlási utalvány, amelyet környezetbarát és energiatakarékos termékekre lehet költeni, de értékes nyeremény várja a 2. és 3. helyezett közösségeket és a minimum 9 százalékos megtakarítást elérőket is.
 
 
Hulladékkommandó Társadalmi Járőrszolgálat