Apraja-nagyja a gyermekkönyvtárban
2014-11-21 -
A Hamvas Béla Városi Könyvtár gyermekkönyvtárában kezdték az "Apraja-nagyja " programsorozatot az Arany János Általános Iskola és Gimnázium alsó tagozatos tanulói november második hetében.
2014-ben húszéves évfordulóját ünnepli a család első nemzetközi éve. Ebből az alkalomból választották egy egész tanéven át tartó projekt témájául a család témakört iskolánk munkaközösségei.
 
Az alsó tagozatosok első foglalkozását a gyermekkönyvtár munkatársai tartották. Beszélgettek a gyerekekkel családfáról, családi ünnepekről, rokoni kapcsolatokról.
 
A diákok verseket hallgattak, találós kérdéseket fejtettek meg a témával kapcsolatban. Az archívumban régi fotók segítségével elevenítették fel a százhalombattai családok életét, a zenei könyvtárban pedig rajzfilmslágerek és megzenésített versek várták az alsósokat. Ezúton is köszönjük a könyvtárosok segítségét!
 
A programsorozat folytatásaként tavasszal múzeumpedagógiai foglalkozásokon vesznek részt a gyerekek a "Matrica" Múzeumban és a Régészeti Parkban, illetve az Arany Napok keretében képzőművészeti és irodalmi pályázatokon mutathatják be, hogy mit jelent számukra a család. A felnőttek, szülők és pedagógusok egyaránt, Simó Ildikó kolléganőnk – aki alternatív képességfejlesztő tanácsadó is – Segítség, szülő vagyok! című előadását hallgathatják meg márciusban. A szervezők remélik, hogy a programsorozattal sok érdekes tevékenységen keresztül mutathatják be a családon belüli tevékenységek fontosságát, és a közös időtöltés jelentőségét.
 
Arany János általános Iskola és Gimnázium alsó tagozatának anyanyelvi munkaközössége