Adományozás
2014-11-17 - Huszonhat 120 literes zsák használt felnőtt és gyermekruhát gyűjtött össze a százhalombattai MSZP szervezet a Vöröskereszt által működtetett hajléktalan- és átmeneti szálló lakóinak. Az adományt november 13-án adták át a karitatív szervezet munkatársainak.
Dr. Benedek László, a szocialisták helyi elnöke elmondta, hogy Tápai Mónika kezdeményezésére láttak hozzá a gyűjtésnek, amelyhez számos városlakó csatlakozott. A ruhaneműt átválogatva adják át a rászorulóknak, és tervezik a gyűjtés folytatását is, mivel tapasztalatuk szerint a szálló lakóinak egyre nagyobb szükségük van a segítségre.
 
Hálás szívvel köszönte meg az adományt Sebesi Eszter, a Hajléktalanokat Ellátó Integrált Intézmény vezetője. Mint mondta, a szállón minden segítség – ruhanemű, étel és egyéb adomány – elkél, különösen a november 1-jétől kezdődő krízisidőszakban, amikor egyre többen szorulnak rá az ellátásra.