Sok választáson vettem már részt, és a tapasztalataim alapján megállapítható, hogy két egyforma választás nincs. Persze vannak egyforma vagy hasonló elemei a választási küzdelmeknek, de a legutóbbi választás mégis más volt. Más volt abban a tekintetben, hogy most már tömegesen jelentek meg a képviselőjelöltek családtagjait erősen "kritizáló" hangok. Hol névvel, név nélkül, hol pedig írásban voltak jelen a küzdelemben.

 

Ennek meg is volt a jutalma, hiszen azok, akik ezeket elkövették, még listáról sem kerültek be a képviselő-testületbe. A választók "díjazták" ezt az erkölcstelen, másokon átgázoló stílust. No, persze, nemcsak ezért maradtak távol az átlagosnál többen a választásoktól. Idén háromszor kellett szavazni! Elegük lett az embereknek a választási hercehurcából, az állandó egymás szidalmazásából, a felesleges és be nem tartható ígéretözönből.

 

Amikor egymást folyamatosan lelki és pszichikai terrorban tartották a képviselőjelöltek, amikor mindennek nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint ami valójában jár, amikor üldözési mániában szenvedünk, mégis történnek olyan dolgok, amelyek erőt adnak.

 

A választási kampány sűrűjében (bár én nem csináltam nagy kampányt), amikor a fent említett dolgok körülvettek minden képviselőjelöltet, egyszer csak kapok egy telefonhívást. Attila barátom volt. Megkérdezte, tud-e valamiben segíteni. Kérdezte, hogy kell-e esetleg plakátolni, szórólapozni, beszélgetni a választópolgárokkal. Nagyon megilletődtem, hiszen ez az ember soha nem kért tőlem semmit, aztán mégis segíteni akar. Megköszöntem a felajánlást, de nem éltem vele, mert úgy voltam ezzel, hogy ha a választókerületemben élőknek nem volt elég bizonyíték az elmúlt 16 év munkája, akkor az Attila barátom segítsége felesleges. Mégis miért hatott meg Attila felajánlása? Attila tolószékben éli az életét, hiányzik az egyik lába.

 

Szalai Attila, önkormányzati képviselő