Szeptemberi beszámoló
2014-10-03 -
Szeptemberben a hagyományosnak mondható feladataink mellet nagyon sok rendezvényt kellet biztosítanunk a rendőrséggel és a közterület-felügyelettel karöltve.
 
Szeptember első két hetében a város több, a közlekedés szempontjából neuralgikus pontján biztosítottuk a biztonságos átkelést az úttesteken.
 
Az főként az iskolakezdőknek és az alsó tagozatos gyermekeknek jelentett segítséget. Az "iskolakezdő" szülőknek is meg kellett tanulni a reggeli tolakodásban közlekedni, parkolni, ki- és beállni, tolatni stb.
Nagyon sok konfliktushelyzet alakult ki a türelmetlen felnőttek miatt. A felszólítás ellenére nagyon sok szülő megáll a hídon és a zebrán, a hídon megfordul, helytelenül parkol stb. Ezzel nemcsak a saját, éppen a gépjárműből kiszálló gyermekei életét veszélyezteti, hanem mások testi épségét, életét is. A rendőrség több ízben is közbeavatkozott.
 
Közlekedés szempontjából a város egyik legrosszabb reggeli forgalmat lebonyolító parkolója az Arany János utca volt. A lakóházakon kívül itt helyezkedik el két általános iskola, a Polgármesteri Hivatal, az új CBA. Az átalakított parkolónak és az új parkolási szisztémának köszönhetően sokkal kevesebb a konfliktus, és gyorsabban indíthatják útnak gyermekeiket a szülők. Igaz, még így is akad olyan sofőr, aki a mozgássérült helyre áll vagy a csakis kiszállásra biztosított helyen parkol. Akad olyan szülő is, aki az "osztályteremig" vinné a gyermekét gépjárművével. Mindennek ellenére sokkal gördülékenyebb volt az iskolakezdés a közlekedés szempontjából.
 
Szeptember 12-13-14-én került megrendezésre a Battai Napok rendezvénysorozat. Polgárőreink szinte a nap 24 órájában jelen voltak a rendezvénysorozat helyszínén. A rendezvény helyszínén rendkívüli esemény, illetve baleset nem történt.
 
A rendezvény ideje alatt az ősz utcában lett rosszul egy idős bácsi, akit rögtön elláttak. Továbbá az Erkel Ferenc körúton egy ercsi illetőségű személy személygépjárműjével kikerülve egy buszt elsodort egy busz mögül kilépő kislányt. Szerencsére, a kislánynak az ijedségen kívül nem történt egyéb baja.
 
Szeptember 20-án került lebonyolításra a Csónakázó-tavi sárkányhajóverseny, ahol polgárőreink földön és vízen is jelen voltak. Forgalomirányítást végeztünk és sétacsónakázást biztosítottunk, főként a gyermekek nagy örömére. Több mint 350 gyermeket vittünk a polgárőr csónakkal a vízre. A rendezvény jó hangulatban telt. Ebben oroszlán része volt a szervezőknek, Fekete László intézményvezetőnek (VSZK) és Valkusz Pál rendezvényigazgatónak, továbbá kegyes volt velünk az időjárás is, csodálatos idő volt.
Az Arany János iskola segítségünket kérte két rendezvény biztosításával kapcsolatosan. Szeptember 24-25-26-án került lebonyolításra az iskola papírgyűjtése. A gyalogosjárdán való gépjárművel való balesetmentes átkelést biztosítottuk.
 
Szeptember 27-én "Aranykaland" néven került megrendezésre egy verseny az iskola tanulói között. Szél Pál elnök és Szalai Attila titkár egy feladatnál volt felügyelő, ahol egy karddal kellett burgonyákat a levegőben kettészelni.
 
A vízi szolgálatoknak lassan vége, hiszen a hidegebb idő beálltával csökkent a vízi gépjárműforgalom, viszont több áradás történt, amelyek során csak figyelő szolgálatot láttunk el. Az uszadékok rengeteg problémát okoznak ilyenkor. Sokszor csak vízről kellett tehermentesíteni a különböző úszó-álló műveket, hogy a terheléstől le ne szakadjanak, további veszélyt okozva ezzel egyéb vízi forgalomban részvevő hajóknak, úszóműveknek.
 
Mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánunk!
 
Városi Polgárőrség