A legnehezebb, embernek maradni az embertelenségben...
2014-09-26 -
A Magyar Szocialista Párt elvei nem csak a nevében rejlő magánérdek elsődlegességének elvetését jelenti, hanem igyekszik elősegíteni a társadalmi egyenlőséget, a nép akaratán alapuló demokrácia megvalósítását.
 
Kifejezetten örülünk annak, ha segíthetünk, és örülünk annak, hogy ezt mások is érzik. A Battai Napok főzőversenyén érezték ezt sokan. Olyanok, akik kevésbé jártasak a politikában, olyanok, akiket kevesen vesznek észre, pedig egyre többen vannak. Néha ezeknek az embereknek nem kell csak néhány jó szó, vagy egy mosoly.
 
Városunkban élő fedél nélküli emberek tiszteltek meg bennünket a Battai Napok keretében megszervezett főzőversenyen. Szombaton és vasárnap is a mi főztünket választották, ami megtisztelő volt számunkra, annál is inkább, mert több párt és civil szerveződés is főzött. A város vezetőinek civil sátrában jól öltözött emberek ettek, ittak jó kedéllyel. Jól érezték magukat, hisz elnöküktől vehették át a nyereményeket. Igaz, mi nem kaptunk oklevelet és serleget tőlük, de egy biztos! A hajléktalanok számára tett jócselekedet, igazi nyeremény volt számunkra.
 
A társadalom lenézi a hajléktalanokat, pedig semmi sem jelent annál emberfelettibb kihívást, mint az utcán, egyedül élni. A nappali forgatag után mindig jönnek a magányos, gondolatokkal teli éjszakák, amit csak kevesen bírnak...
 
Mélyebb beszélgetéseink során tudtuk meg, hogy az Átmeneti Szálló fertőtlenítése miatt a hajléktalanok ruháit is meg kellett semmisíteni, ezért az alábbi közleményt adjuk ki.
 
Gyűjtés a Vöröskereszt szállóján élők számára!
Kedves Városlakók, segítőszándékú Emberek!
 
Jótékonysági gyűjtést szervezünk a százhalombattai Átmeneti Szállón élők számára.
 
A következő adományokat várjuk:
- férfi, női lábbelik (csizmák, cipők, papucsok)
- férfi, női alsó- és felső ruházat
- férfi, női téli, meleg ruházat (kabátok, pulóverek, stb.)
Százhalombattán közel 90 hajléktalan él a fenti intézményben. Sajnos az elmúlt időszak bogárinváziója miatt a teljes épület komplexumot fertőtleníteni kellett, így az ott élők ruházatának jó részét is ki kellett dobni. A különféle sterilizálási folyamatok során a ruhanemű sokszor használhatatlanná válik, így azok pótlása elengedhetetlen. Erre azonban sem a hajléktalanoknak, sem az őket ellátó szolgálatnak nincs forrása, így nagy segítséget jelent a ruhaadomány.
 
A Magyar Szocialista Párt százhalombattai szervezete fontosnak tartja, hogy a hajléktalanoknak minél élhetőbb és elviselhetőbb életkörülményeket teremthessen. Ennek egyik fontos és nélkülözhetetlen része a tiszta, hordható ruhanemű.
 
A begyűjtést mi végezzük, majd összegyűjtés után az intézményi dolgozók segítségével osztjuk ki. A felajánlásokat 2014. október 20-ig tehetik meg.
 
Kérjük azokat, akik segíteni tudnak, azok az alábbi elérhetőségen jelezzék, illetve az MSZP százhalombattai irodájában is várjuk a felajánlásaikat minden nap reggel 9 és 11 óra között illetve délután 16 és 18 óra között.
 
Elérhetőségeink:
Tápai Mónika: 06-30-216-9082
Kren Erika: 06-70-770-7925
Dr. Benedek László: 06-20-971-3324
Szécsényi Zsolt: 06-20-371-8471
Adi Zoltán: 06-70-606-7773
 
Iroda: 2440 Százhalombatta, Szent István tér 9. földszint 4.
 
Köszönjük mindazoknak, akik felajánlásukkal segítenek embertársainkon!
"Úgy megyek el, ahogy jöttem,
üres kézzel, nincstelen,
temetetlen nem maradhat
egy halott sem idefent.
 
Szociális keretből majd
megoldják a temetést,
akik talpon maradtatok,
csináljatok számvetést!"
 
(Édes Emil Péter: Egy hajléktalan dala - részlet)
 
 
Százhalombatta, 2014. szeptember 26.
 
MSZP százhalombattai szervezete, képviselőjelöltjei és támogatott képviselőjelöltjei