A verseny egyébként roadshow jelleggel zajlik. Idén nyáron hét nagyvárosban rendeztek egy-egy fordulót, amelyek közül a Kajak Mesterek Klubja Százhalombatta nevű csapata haton vett részt. Háromszor másodikak, háromszor pedig harmadikak lettek a "Friss sárkányok" kategóriában. Az eredményeik alapján nyugodtan feljebb nevezhetnének, de Ilinyi János szerint ennek a korosztálynak sokkal fontosabb a motiváció. Azt szokta mondani, ha kétszer elsők lesznek a feltörekvő csapatok között, felsőbb divízióba nevezi a legénységet. A huszonöt-huszonnyolc fős társaság egy része már befejezte az aktív, versenyszerű sportot, de olyanok is akadnak, akik most kezdték el. Hat éve alakultak, akkoriban honosodott meg a sportág. Azóta persze jórészt kicserélődött a csapat, és új tagokat folyamatosan befogadnak. Egyetlen feltételt szabnak, hogy aki evezni szeretne, rendszeresen tegye.
Ehhez nem a profizmus jegyében ragaszkodik Ilinyi János, hanem, mert legfontosabbnak a folyamatos, rendszeres sporttevékenységet tartja. A heti többszöri edzés télen sem szünetel, olyankor tornaterembe, uszodába és futni járnak.
A klubnak saját sárkányhajója van, amit gyakran kölcsönadnak a városnak a tavi sárkányhajó-versenyekhez. Emellett két óvoda és a Petrolszolg üzemi sárkányhajócsapata is rendszeresen edz rajta Ilinyi János segítségével. Fizetséget sem a klub sem pedig ő nem igényel. Mint mondja, támogatást kapnak az önkormányzattól, és ezt így szeretnék visszajuttatni a városnak.
Saját zsebükből fizetik a Vogalongát is. Idén már negyedik alkalommal vettek részt a velencei vízi karneválon. A harminc kilométeres evezés több ezer másik hajó társaságában óriási élmény számukra. Ha pedig valaki a százhalombattai tavi versenyeken kedvet kapna és nem csak alkalomszerűen, hanem rendszeresen is evezne, szívesen látják a soraikban.