Magasabb kategóriában is sikeres
2014-08-26 - Kovács Zsombor, százhalombattai gokart versenyző még csak 12 éves, ám az idei szezonban már zömmel nála idősebbek között, a junior (14-16 évesek) korcsoportjában versenyez. Az eddigi eredményekről és a jövőbeni tervekről beszélgettünk édesapjával és menedzserével, Kovács Tiborral.
"Nagyon jól, eredményesen kezdtük az idei szezont is, az áprilisban Lido di Jesoloban megrendezett versenyen 36 induló közül a 4. helyen végzett Zsombor. A második fordulóban azonban fékhiba miatt balesetet szenvedett, gerinczúzódással és bordarepedéssel 4 hétig lábadozott. A sérülések miatt egy futam kihagyására kényszerült."
 
Az előző évekhez hasonlóan a magyar bajnokságon kívül indulnak a 4 fordulós Közép-Kelet-Európai (CEE) Zónakupán is. Július végén, Poznanban (Lengyelországban) került megrendezésre az első CEE futam, amely egyben a magyar bajnoki futam is volt. A versenyen a magyarok között az 1. helyet, a CEE kupán a 7. helyet sikerült elérni.
 
Szintén júliusban, Kecskeméten abszolút első helyezéssel zárták a magyar bajnokság aktuális fordulóját: Zsombor az időmérőt, az elődöntőt és a döntőt is megnyerte!
 
Mik a célkitűzések, tervek a jövőre? "Az idei futamokon való jó eredmények elérése mellett már a jövő évi szezonra készülünk teljes gőzzel. Miután Zsombor betöltötte a 13. életévét, indulhatunk a világbajnokságon is. Ennek érdekében már most elkezdtük az alapozást: erőnléti edzésekkel, futással és mentális felkészüléssel is, sportpszichológus segítségével. Iskolai tanulmányait a 2014/15-ös tanévtől magántanulóként folytatja."
 
A következő futamra augusztus 31-én, Dunaszerdahelyen, a magyar bajnokság keretein belül kerül sor. Kovács Zsombor jelenleg a Magyar Bajnokság 2. helyén áll.