Nem kár a gőzért - Folytatódnak az egyharmados felújítások
2014-08-26 - Öt társasházban és két szövetkezeti tulajdonú házgyári épületben zajlanak államilag és önkormányzatilag támogatott, úgynevezett egyharmados beruházások Százhalombattán. Ha minden jól megy, az érintett lakások már az előttünk álló fűtési szezonban olcsóbban üzemelnek majd.
A Pannónia út 6., az Erkel 69-70., az Ady 13., a Kodály 22-24., valamint a Bláthy 9-15-ös társasházakban összesen közel 200 millió forint a kivitelezés költsége, amely mintegy 186 lakást érint – tájékoztatott Kaplonyi György, a bonyolító Madarász Üzemeltető Kft. projektvezetője. A Bláthy utcai épület felújításához 48 százalékos állami támogatást nyert el a tulajdonosi közösség az ún. klíma bónusz keretében, mivel teljesebb műszaki tartalommal végzik a korszerűsítést.
 
A szakember, aki egyben a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének az elnöke, kérdésünkre elmondta: az állam utoljára 2009-ben írt ki pályázatot iparosított technológiával épült házak energiatakarékos felújítására. A most folyó százhalombattai beruházások az akkori pályázattal indultak. Hogy lesz-e folytatása az úgynevezett egyharmados pályázatoknak, és ha igen, milyen formában – egyelőre nem lehet tudni.
 
A beruházások ügyintézése a hitelszerződésre vonatkozó jogi szabályozás változása miatt bonyolultabbá vált. Néhány héttől több hónapig is eltarthat, mire egy társasháznak sikerül aláírt hitelszerződéshez jutnia az önrész biztosításához. Nemcsak emiatt vált nehezebbé a társasházkezelők dolga, mert a tulajdonosi hozóállás is változott. Akik ellenzik a beruházásokat, agresszívabban lépnek fel, a tulajdonosok türelmetlenek, de ez érthető is, mivel 2009., amikor beadták a pályázatot, igen régen volt.
 
"A legnagyobb gond, hogy a társasházak régi alapszabályai nagyon elavultak, új alapszabály készítése pedig szinte lehetetlen – mondta a szakember -, mivel minden tulajdonosnak el kellene fogadnia. Nehéz időszakot él meg a közös képviselői szakma. A pályázati rendszereket ugyanis a tulajdonosok is nyomon követik, és minden pályázaton indulni akarnak, még akkor is, ha nem sok értelme van. Például azért, mert nem felelnek meg a kiírásnak. Nagyon komoly problémává fajult a közös költség tartozások mértéke is, ami nemcsak bevételkiesést okoz, hanem a lakhatási költségek is átterhelődnek a többi tulajdonosra. Igaz, ez Százhalombattára nem vonatkozik, mert itt meglepően jó a fizetési statisztika."
 
Fazekas Csaba, a Pannónia 6. és az Erkel 69-70. közös képviselője arról tájékoztatott, hogy a beruházások komoly önkormányzati és társasházi ellenőrzés mellett zajlanak. Saját kezelésű társasházai közül az Erkel körúti az utolsó, ahol mérhető és szabályozható rendszerrel váltják ki az ún. egycsöves fűtést. Hangsúlyozta: szerinte ez a legfontosabb beavatkozás, ha energiatakarékosabbá szeretnénk tenni egy épületet. Nem elég ugyanis nyílászárót cserélni, szigetelni és tetszetős burkolattal ellátni a házat, ha telente továbbra is utcát fűtjük, mert csak a nyitott ablakon keresztül lehet hűteni a lakást.
 
Fazekas Csaba szintén úgy nyilatkozott: nagyon megnyújtotta az ügyintézést a hitelbírálat változása, nehezebben jutnak kölcsönhöz a társasházak, de városunkban az önkormányzati adminisztráció és ellenőrzés is sokkal szigorúbb, aggályosabb lett. Ugyanakkor a Polgármesteri Hivataltól jelentős segítséget is kapott.
 
A támogatott felújítások rengeteg utánajárással, sok izgalommal és munkával járnak, de megérik a fáradozást. Tapasztalata szerint a korszerűsített épületekben átlagosan felére csökken a távfűtés hődíja.
 
Kovács István, a Lakásszövetkezet elnöke arról számolt be, hogy várhatóan szeptemberben kezdhetik meg a kivitelezést a Kodály 6-8. és a Pannónia 17. épületekben. Előbbit 83, utóbbit 29 millió forintos összköltségből újítják fel állami és önkormányzati támogatásból, valamint lakástakarék-pénztárból és hitelből biztosított önrésszel. Ők az említett társasházakhoz képest három hónappal később, csak februárban kaptak értesítést 2009-ben beadott pályázatuk pozitív elbírálásáról, ennek ellenére úgy véli, tartani tudják a határidőket, és a fűtési szezonra elkészülnek a beruházásokkal.
 
A kivitelezőket az önkormányzat előírása értelmében közbeszerzési eljárással választották ki a tulajdonosi közösségek. Az öt társasházat egy szekszárdi cég, az SZ+C Stúdió, a szövetkezeti lakásokat pedig a Kalotherm Kft. újítja fel.