Ha az ember kicsit is kifejleszti magában a képességet, hogy megfigyelje, miként hat rá egy-egy hely – mert biztosan fog -, akkor az érzései nagy hasznára lehetnek a racionális döntések meghozatalában. Amikor például arról határoz: hol lakjon.

 

Mit szeretnénk látni magunk körül? Örökpanorámát? Vizet? Hegyeket? Egy völgy mélyére húzódnánk, vagy a síkságon állnánk a semmiben? Esetleg szigetre, megközelíthetetlen hegycsúcsra vágyunk? Milyen legyen az épített közeg? Szolid, kiszámítható hegyi falu, vagy folyton nyüzsgő nagyvárosi sétáló utca? Ott lenne jó, ahol ismer a szomszéd, vagy ellenkezőleg, eltűnnénk a panelrengetegben, ahol senki se tudja, ki jár hozzánk?

 

Legtöbben örökké visszavágyunk. Tanácsadónk gyerekkorában sokat játszott a virágos kertben és édesanyja hímzését csodálta. Az akkor beléivódott színek és minták a mai napig visszaköszönnek firkálmányairól, de tervrajzairól is.

 

A látvány, amin nevelkedünk, meghatározza vizuális kultúránkat. Ebben is nagy a felnőtt, a szülő felelőssége. A színek és formák, amelyekkel körülvesszük magunkat, befolyásolják érzelmeinket, azokon keresztül pedig a gondolatainkat és a tetteinket. A lepusztult, szürke környezet megüli a lelket, a harmonikus, életteli felemeli.

 

Miként kerestek lakóhelyet az őseink? Az első utak a vadcsapások nyomán jöttek létre, az első települések pedig ott, ahol keresztezték egymást az ösvények. Az emberek szerettek víz közelébe, lehetőleg védett, száraz és napsütötte magaslatra építkezni, de ha tudni akarjuk, milyen is a jó hely, figyeljük meg, hol van a templom és a temető. Hol az a – szakrális - hely, ahol "beszélgetni tudunk" égi valónkkal? Szent István idejében tíz falu épített egy templomot. A templom gondosan kiválasztott helye lett a központ, és aki csak tehette, körülötte készített otthont. A nagyon régóta lakott helyek valószínűleg jó helyek, és a történetük is pozitívan hat ránk. A prágai zsidó temetőben, tapintani lehet a genius lokit. Az egymásra helyezett sírok olyanok, akár az összegyűjtött keresztlevelek, mint a könyvtár, amely emberöltőről emberöltőre őrzi az eredetet, kifejezi a folytonosságot, a szülőföld erejét. Így járul hozzá a hely szelleme, hogy többek legyünk biológiai lénynél.

 

Néha azonban elhagyjuk a szülőföldet és új otthont teremtünk. Fontos, hogy ilyenkor társadalmi kötöttségekről is döntünk. Milyen emberek laknak a környéken? Zajosak? Félelmetesek? Összetartóak? Kirekesztőek? Közöttük esetleg mindig "gyüttmentek" maradunk?

 

Ha bevállaljuk a szomszédságot, szemrevételezzük a telket! Hatalmas, mert szeretünk füvet nyírni, esetleg mezőgazdasági ambíciókat dédelgetünk? Esetleg kisebb is elegendő lenne? Nézzünk utána a beépítési szabályoknak! Ne elégedjünk meg annyival: "Hogyne lehetne építkezni, nézze meg, mennyi a hely/mekkora házak vannak a környéken!" Lehet, de létezhet beépítési övezethatár is, mint például Óvárosban, vagy az sem mellékes, milyen mértékben, melyik oldalról beépíthető az ingatlan.

 

Vizsgáljuk meg, milyen viszonyban van a telkünk a természettel! Süti a nap? Honnan? Mi árnyékolja be? Milyenek a domborzati viszonyok? Milyen az állat-, a növényvilág? Elöntheti-e a Duna? Ne higgyük, hogy a gátak mindent megoldanak! Milyen a talaj? Ha egy-két ásónyomban már vizesedik, ne akarjunk pincét a házhoz, mert nincs az a technológia, amivel megóvhatnánk a beázástól. Házat általában sokkal gyengébb minőségben építünk, mint például autót.

 

Homokra ne építs házat! – mondja a Biblia, és vegyük a figyelmeztetést szó szerint (is)! A rendezési tervek azért születnek, hogy megelőzzük például a löszfalszakadásból eredő haváriákat, de elsődleges feladatuk, hogy a többség érdekeit védjék az egyénével szemben. A saját házunkért mi vagyunk a felelősek – még akkor is, ha más "engedi meg a vizet".

 

Lehet, hogy minden tökéletesnek tűnik, mégis van egy kis rossz érzésünk. Hallgassunk magunkra! Nem kell feltétlenül botos embert hívni, hogy vízerek után kutasson, rossz helyek, kedvezőtlen mágneses erőterek azonban tényleg léteznek. Töltsünk egy kis időt a helyszínen, hogy megérezzük a szellemét!

A következő részben arról lesz szó, milyen is a forma, amely kifejez minket. (Folytatjuk.)