Osváth Péter: Apám utolsó fényképe
2014-06-17 - Ráérős, forró nyári napra való olvasmány Osváth Péter Apám utolsó fényképe című regénye. Nem csak azért, mert akár el is olvasható egy nap alatt, vagy, mert maga a történet is egy ilyen délutánon indul, hanem, mert – ahogy hőse, Miklós, úgy – az olvasó is önkéntelenül és szívesen elmereng egy-egy mondaton, megállapításon, kérdésen.
 
Miklós az édesapja hamvait őrző urnával utazik autójával Magyarország egyik csücskéből budapesti otthona felé. Az út során felidéződnek apjához fűződő személyes emlékei, érzései, amiken keresztül a szerző kibontja apák és fiúk viszonyát, érinti a családi hierarchia megnyilvánulásait, apa és anya, mint férfi és nő kapcsolatát. Az utazás váratlan és regényes fordulatai, találkozásai további szempontokat, újabb kérdéseket vetnek fel, miközben maga a történet is izgalmasan, itt-ott egészen misztikusan alakul. "Valóság és fikció keveredik, a főhős lelkiállapota manifesztálódik ezekben a fordulatokban" – fogalmaz a szerző, akinek ez a negyedik könyve, de az első, amit teljes egészében a százhalombattai Dunafüreden írt. Néhány éve éppen azért költözött ide a fővárosból, hogy az alkotáshoz szükséges ihlető hangulatra leljen. "A környezetem legyen nyugodt, mert én feszülten dolgozom."
 
Osváth Pétert édesapja halála indította arra, hogy elgondolkozzon a fenti kérdéseken. "Az élő apával lehet ellenkezni, de a halála után minden vita butává degradálódik. Akkor már nem lehet mást tenni, csak könyvet írni. De nem vagyok azonos a főszereplővel, millió dolog másképp történt – hangsúlyozza. Nem kinyilatkoztatni szeretnék, hanem gondolatokat generálni."
 
A műfaját tekintve talán roadmovie-parabolának (fejlődéstörténeti-tanmesének) aposztrofálható regény megírása három és fél évvel ezelőtt, az első 25-30 oldal után elakadt. A szerzőt más feladatok foglalkoztatták, bár maga sem értette, hova lett a kezdeti lendület. Fél évvel ezelőtt ismét eszébe jutott, hogy folytassa – igaz, addigra a digitális világ kiszámíthatatlanságában nyoma veszett a már elkészült résznek. Ezt akkor örömmel élte meg, és friss nekirugaszkodással három és fél hónap alatt meg is írta az elejétől a végéig. Ez a lendületesség visszaköszön a lapokról. Miközben az élet komoly kérdéseit boncolgatja, a történet váratlan kanyarokkal és szellemes szófordulatokkal hökkenti meg vagy bírja mosolyra az olvasót.
 
Az Apám utolsó fényképe a 2014-es Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg az Aposztróf Kiadónál.