Képviselő-testületi összefoglaló - Megújul a Csónakázó-tó
2014-04-30 - A Csónakázó-tó Százhalombatta egyik legkedveltebb szabadidős területe, amely a képviselő-testület április 28-i döntése alapján még szebbé és komfortosabbá válhat. A rekonstrukció koncepcióját a Műszaki Iroda és a Városi Szabadidő Központ dolgozta ki, és hosszas egyeztetés után hagyta jóvá a képviselő-testület. A tervek szerint bővítik a közvilágítást, hidakkal kötik össze a félszigetet és a két partot, valamint padokat, ivókutakat és főzőhelyeket alakítanak ki. A kivitelezés hamarosan elkezdődik.
Napirend előtt
Az ülésen részt vett Bóna Zoltán, a választókerület április 6-án megválasztott, új országgyűlési képviselője. Vezér Mihály polgármester gratulált a politikusnak és sok sikert kívánt munkájához. Nagy örömét fejezte ki, hogy a képviselő kilencedik éve gyakorló polgármester, aminek köszönhetően közelről és jól ismeri az önkormányzati tevékenységet. Elmondta, hogy sikeres képviselői működéséhez, amely a városnak is elsőrendű érdeke, az önkormányzat minden segítséget meg kíván adni, egyebek mellett önálló irodát szeretnének biztosítani hozzá.
 
Bóna Zoltán újból köszönetét fejezte ki a városlakóknak, akik részt vettek az országgyűlési választáson, különösen pedig azoknak, akik személyére és a Fidesz-KDNP-re szavaztak, hozzájárulva, hogy folytatódhasson az a munka, amelyet 2010-ben kezdett el a kormány Orbán Viktor miniszterelnök irányításával. Kiemelte, polgármesterként is arra törekedett, hogy mindenkor a választópolgárokhoz közel tevékenykedjen, és ez lesz az alapelve parlamenti képviselőként is. Igyekszik minden olyan városi rendezvényen megjelenni, amelyre meghívják, mind a fogadóórákon, mind az egyéb alkalmakkor szeretné megragadni a lehetőséget, hogy közvetlen kapcsolatban legyen a lakossággal. Hozzátette: csak ámul és bámul, aki Százhalombattára érkezik, a testületnek pedig a jóisten áldását, továbbá jó egészséget és sok erőt kívánt a további városépítő munkához.
 
Vezér Mihály polgármester a két ülés közötti fontosabb események ismertetése során gratulált Takácsné Simonics Juditnak, a Kipp-Kopp Óvoda vezetőjének a közelmúltban elnyert Szent Gergely díjhoz, a Forrás Néptáncegyüttesnek a Fölszállott a páva című vetélkedőn elért 5., Kaszai Lilinek és Fundák Kristófnak az első helyezéshez, valamint Szél Pálnak, aki a XVI. Nyílt Masters Judo Bajnokságon megvédte magyar bajnoki címét.
 
Szalai Attila köszönetét fejezte ki a polgármesternek, Rajkai Ágnesnek és Csoma Bélának, a Lián Kft. vezetőjének, amiért a városszerte zajló felújítások során rugalmasan és messze menően figyelembe veszik a lakossági igényeket és javaslatokat. A közelgő anyák napja alkalmából pedig köszöntette az édesanyákat.
 
Szabó Zoltán a Fidesz-KDNP helyi kampányvezetőjeként köszönetét fejezte ki a város lakosságának, amiért Bóna Zoltán és a Fidesz-KDNP győzelmét támogatták a választás során, háláját fejezte ki az aktivistáknak, és kifejtette: Bóna Zoltán személyét garanciának érzi arra, hogy a város támogatást kapjon céljai eléréséhez. Úgy véli, egyik fontos cél lehet az Arany János Általános Iskola és Gimnázium új tornatermének megépítése, amely 860 tanuló testnevelését és az egész városi sportéletet szolgálná. Miután a csarnok- és uszodafejlesztést átmenetileg "parkoló pályára" kell állítani, különösen aktuális lehet ez a beruházás, amelyhez az elmúlt tíz év során már számos terv készült.
 
Nagy Balázs ugyancsak köszönetét fejezte ki a választópolgároknak, különösen pedig az 1-es körzetben lakóknak, ahol az egyik legnagyobb arányú támogatást kapta a Fidesz-KDNP. Arra kérte a helyi politikai pártokat, távolítsák el a még közterületen látható választási plakátokat.
 
Pátkai Zsolt alpolgármester elismerését fejezte ki a Szákom Kft-nek és a Műszaki Irodának a lomtalanítás hatékony és zökkenőmentes lebonyolításáért, amelyet annak ellenére is sikerült gyorsan és szinte észrevétlenül megoldani, hogy mindenhol, így például az óvárosi Gyorma utcában is felújítások zajlanak. Csatlakozott a plakátok eltávolítására vonatkozó kéréshez Óváros vonatkozásában, és köszönetét fejezte ki választóknak, különösen pedig a városrészében élőknek, ahol 650-en szavaztak Bóna Zoltánra, a legnagyobb arányú támogatást nyújtva.
 
Pap Miklós kiemelte: idén először sikerült hozzájárulnunk, hogy a Fidesz-KDNP jelöltje képviselhesse a választókerületet az Országgyűlésben. Arra kérte a battai választópolgárokat, a május 25-i európai parlamenti választáson is hasonló fegyelmezettséggel vegyenek részt, és fontolják meg, melyik képviselő-csoportra szavaznak, mert Brüsszel ugyan "messze van", de az ott születő döntések nagy hatást gyakorolnak az életünkre. Szerinte a "mérsékelt középerőket" érdemes támogatni, mert ők képviselik a magyarság érdekeit az Európai Unióban. Felhívta a figyelmet a Pest megyei önkormányzat által novemberben elfogadott európai uniós Duna Stratégiára, amely hosszú távú fejlesztési koncepció Százhalombatta részére is jelentős lehetőségeket tartalmaz. Arra kérte a polgármestert és a jegyzőt, figyeljenek ezekre.
 
Sinka László alpolgármester arról beszámolt be, hogy az Utazás Kiállításon kialakított rendkívül újszerű standdal komoly közönségsikert aratott városunk. A Kulturális Konzorcium évek óta elemzi a rendezvényen történő szereplést, idén is számos ötlet született a testületben, amely hozzájárult, hogy sikeres és jó hangulatú legyen a város bemutatkozása. A szervezők Dobos Ágnes vezetésével kiváló munkát végeztek, amit a következő években is érdemes folytatni, hogy még többen és még jobban megismerjék Százhalombattát. Hozzászólása másik felében támogatásáról biztosította az Arany János iskola tornatermének ügyet. Szerinte jó ideje szükség van a városban legalább még egy kézilabdapálya méretű tornateremre.
 
Szél Pál szintén köszönetét fejezte ki a Műszaki Irodának és a kivitelezőnek az út-, járdarekonstrukció hatékony bonyolításáért. Választókörzetében, Dunafüreden már több felújítás el is készült, jelenleg a Fogoly utca rekonstrukciója folyik. A lakosságtól a további munkálatok támogatását, türelmet és megértést kért. Felhívta a családi házas övezetben élők figyelmét a hamarosan kiírásra kerülő energiatakarékos pályázatokra is.
 
Kovács Lajos, a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság elnöke azt mondta, a pozitív visszajelzések igazolják, hogy a szakbizottság és a Műszaki Iroda jól végezte a felújítások előkészítését. Jelenleg húsz helyszínen folyik út-, járdaépítés és tizenegyen partfelújítás. A lakossági jelzések és információk meghatározzák ezeket a tevékenységeket, ezért arra kért mindenkit, forduljanak továbbra is bizalommal képviselőjükhöz, illetve a szakiroda dolgozóihoz. Hozzátette: megoldást kell találni arra a balesetveszélyes és forgalomakadályozó helyzetre, amelyet az új CBA áruház áruszállítása okoz a Damjanich és az Arany János utcában, valamint az 1-es iskola előtt. Szerinte akár korlátozni is lehetne az áruszállítást a legforgalmasabb reggeli órákban. Arra kérte a jegyzőt, intézkedjen, mielőtt még baj történik.
 
Török Sándor a ballagások kapcsán sok sikert és jó szerencsét kívánt az érettségi és felvételi előtt állóknak, valamint köszöntötte az édesanyákat is.
 
Vezér Mihály polgármester arra biztatta a városlakókat, vegyen részt a BKK által szervezett színes programokon május 1-jén, és bejelentette, a képviselő-testület következő rendes ülése a május 25-i EP választás miatt csak júniusban lesz.
 
Közbiztonsági beszámoló
A rendőrkapitány vagy kijelölt helyettese évente köteles beszámolni a kapitányság illetékességi területén működő települési önkormányzat képviselő-testületének a település közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról. Elsőként ezt a beszámolót tárgyalta meg és fogadta el a képviselő-testület. A terület bűnügyi helyzete 2012-höz képest közel 20 százalékos mértékben javult. 2012-ben 469, 2013-ban 377 bűncselekményt követtek el. Tavaly is a vagyon elleni bűncselekmények elkövetése volt a domináns, de sajnos, a lopások és a lakásbetörések száma növekedett. Csökkent viszont a testi sértés, a garázdaság és a gépkocsilopások száma. A szolgálatot teljesítők számának növekedésével a közlekedési ellenőrzések hatékonysága és sűrűsége javult. Fokozott közbiztonsági ellenőrzés heti, míg körözési akció havi rendszerességgel történt. A lakosság biztonságérzetét növelve Óváros és Dunafüred területén két körzeti megbízott – alkalmanként rendőrkutyával – lát el szolgálatot. A két városrész tekintetében, köszönhetően a fokozott rendőri jelenlétnek, a bűncselekmények száma tovább csökkent. A jogsértő tevékenységek visszaszorulását segítette a város területén működő térfelügyeleti rendszer, továbbá a polgárőrséggel történő szoros együttműködés. Az ünnepi időszakokban, illetve a városi rendezvények idején az önkormányzat támogatásával a rendőrség kiemelt figyelmet fordít mind a városba látogatók, mind a városlakók biztonságára, aminek érdekében szabadidős járőrszolgálatot szervezett. A pozitív eredmények kialakulásában jelentős szerepet játszik a prevenció, amelyre nagy hangsúlyt fektet a Százhalombattai Városi Rendőrőrs.
 
Faluvédő
Anyagi támogatást nyújt a képviselő-testület a Százhalombattai Faluvédő Egylet részére a "Százhalom" nevű újság kiadási költségeihez. A lap Óvárosban 2013 januárjától havi rendszerességgel jelenik meg 900 példányban. Az elmúlt másfél évben azonban nagyobb igény mutatkozott az újság iránt, emiatt kért támogatást a lapkiadó Faluvédő Egylet.
 
Egészségügy
A Százhalom Egészségügyi Központot működtető Men For Care Kft. is elkészítette éves beszámolóját. A szakellátást üzemeltető Men for Care Kft. és a város is abban érdekelt, hogy színvonalas egészségügyi ellátást biztosítson a lakosság számára. A közös érdekek mentén történő gondolkodás eredményét olyan sikeres projektek mutatják, mint a háziorvosokkal folytatott szűrőprogram 2009-ben, a rákszűrés 2012-ben és a hat éve zajló oltóprogram a gyermekorvosok közreműködésével. A Százhalom Egészségügyi Központ éves betegforgalma 2008-ban lépte át a 20 000 főt, és a növekvő tendencia azóta sem változik.
 
Elnapolták a sportfejlesztéseket
A képviselő-testület visszavonta korábbi döntéseit, amelyekkel nagyszabású sportfejlesztéseket készített elő. A képviselők 2013-ban hónapokon keresztül, több alkalommal tárgyaltak a városi sportlétesítmények fejlesztési lehetőségeiről, és elvi döntést hoztak, hogy a városi strandon található 50 méteres medencét lefedik, valamint bővítik kiszolgáló létesítményeit. A testület szándékát fejezte ki arra vonatkozóan is, hogy a Városi Sportcsarnok megtartása mellett új, multifunkcionális sportcsarnokot kíván megvalósítani. A további előkészítés során azonban olyan technikai nehézségek merültek fel, amelyek miatt a korábbi elhatározásokat módosítani kellett. Az elkészült tervek mindamellett továbbra is rendelkezésre állnak, így az elmúlt hónapok munkája nem volt hiábavaló.
 
Idegenforgalom
Első olvasatban tárgyalta a testület a város turisztikai marketing stratégiáját. Tavaly merült fel az igény egy tanulmány kidolgozására, mivel egy ilyen dokumentum nagy jelentőséggel bírhat a város értékeinek gondozásában, népszerűsítésében, valamint pályázati lehetőségeiben. A város turisztikai marketing stratégiáját helyi szakemberek bevonásával alakítják tovább.
 
Mozgáskorlátozottak
Hozzájárult a képviselő-testület, hogy a mozgáskorlátozottak helyi szervezete továbbra is az Ifjúság útján található Polgárok Házában működjön, abban a helyiségben, amelyet 2009 óta használhatnak díjmentesen.
 
Perköltség
Perköltsége kifizetésére 660 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette a testület a Pannónia utca 11. számú társasházat. A tulajdonosi közösség a választott bíróság ítéletének érvénytelenítése céljából a Főváros Törvényszék Gazdasági Kollégiumánál indított per elvesztése miatti tartozás rendezésére kapja az anyagi támogatást.
 
Kitüntetések
Zárt ajtók mögött született döntés a Pedagógiai Díj és Pedagógiai Elismerő Oklevél odaítéléséről, amit minden évben a városi pedagógus napi ünnepségen adnak át. Határoztak a Környezetvédelmi Elismerő Oklevél kitüntetettjéről is.
 
Alapítói ülések
Döntöttek a Halom Televízió, a Promotion Service Kft., a Battai Uszoda Kft., a Korshak Kft. és a Szákom Kft. 2013. évi gazdálkodási beszámolóinak elfogadásáról, valamint megszavazták a cégek 2014. évi üzleti tervét is.
 
Pályázat családi házakra
Húszmillió forintot különítettek el a költségvetésben a magántulajdonú családi házak energiatakarékosságot célzó felújítására. Az önkormányzat évek óta jelentős hangsúlyt fektet a város lakásállománya értékének megőrzésére és az energiatakarékos építészeti megoldások ösztönzésére. Pályázati támogatásra azok a magánszemélyek esélyesek, akik 2000. december 31. előtti használatbavételi engedéllyel rendelkeznek, nincs tartozásuk az önkormányzatnál, illetve hitelt érdemlően bizonyítani tudják a felújításhoz szükséges önerő meglétét. Pályázni homlokzat- és födémszigetelésre, tetőcserére, fűtéskorszerűsítésre, valamint megújuló energiaforrások használatára irányuló rendszerek beépítésére lehet. A pályázatot a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Bizottság írja ki.
 
Ingyenes edzés
Júniusi ülésén tárgyalja újra a képviselő-testület a városban kialakítandó street workout park építését. A street workout egészséges, látványos – és ha van edzési lehetőség – teljesen ingyen elérhető edzésmódszer mindenki számára. Az Egyesült Állomokból kezdte meg hódítását. Az edzések általában csak a saját testsúly használatára épülnek. A mozgásrendszer népszerűsége a gyakorlatok szabadságában, a nagyszerű fizikum és erő felépítésében rejlik, és bárhol elvégezhető gyakorlatokat kínál akár egyedül, akár csoportosan. Százhalombattán két éve hódol egy csoport ennek a műfajnak. A Batta Bar Bros jelenleg 51 tagot számlál, amelyből 30 fő napi rendszerességgel edz. A fiatalok jelenleg saját költségen bérelnek egy garázst, és alig várják a jó időt. Sok eszközt, például mászókötelet, gyűrűt, súlymellényt beszereztek maguknak. Álmuk egy igazi szabadtéri edzőpark, ami kellőképpen kielégítené a street workout minden igényét. Úgy vélik, rengetegen járnának oda minden korosztályból, és jó példát mutatnák a felnövekvő generációknak is. Százhalombatta nemzeti sportváros lévén mindig elkötelezetten támogatta a sportot és az egészséges életmódot. 2009-ben felnőtt játszótereket létesített az önkormányzat Dunafüreden, az Urbáriumban, valamint a Jókai és a Móricz Zsigmond köz térségében, közvetlenül a kicsik játszóterei mellett. A felnőtt játszóterek helyszínenként öt-öt elemből álló eszközparkot tartalmaznak, ezek a gépek azonban nem izomfejlesztésre, hanem inkább átmozgatásra valók.